A GVH is változtatásokat léptetett életbe a koronavírus miatt Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GVH e-mailes és elektronikus ügyintézésre állt át, illetve kéri az ügyfeleket, hogy amennyiben megtehetik, úgy ügyeiket halasszák.

A Gazdasági Versenyhivatalban a 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendelettel 2020. március 11-ével kihirdetett veszélyhelyzetre (Veszélyhelyzet) tekintettel 2020. március 16-tól az alábbi változások léptek életbe az ügyintézésben:

  1. A Hivatal köztisztviselői elsősorban otthoni munkavégzés keretében látják el feladataikat.
  2. A járványügyi helyzetre való tekintettel a személyes ügyfélfogadás ideiglenesen szünetel.
  3. A kapcsolattartás módja ebben az időszakban a Tpvt. 53/A. § (1) bekezdése alapján kiadott kapcsolattartási tájékoztatótól eltérően elsődlegesen az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben  meghatározott elektronikus úton, valamint írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (e-mailben) biztosított. A Hivatal valamennyi szervezeti egységének e-mailes elérhetősége biztosított.
  4. A Versenytanács a Veszélyhelyzet időtartama alatt tárgyalásokat, meghallgatásokat nem tart, a kitűzött tárgyalások elhalasztásáról a Versenytanács az érintetteket tájékoztatja. A Versenytanácshoz címzett beadványok személyes kézbesítése, tekintettel a személyes jelenlétből fakadó kockázatokra szünetel. A GVH hivatali kapuján keresztül érkező beadványok feldolgozása biztosított. A Versenytanácsi Titkárság e-mailes (vt-titkarsag@gvh.hu) elérhetősége is biztosított.
  5. A folyamatban lévő, jelenleg vizsgálati szakban lévő versenyfelügyeleti eljárásokban az ügy vizsgálóit az eljárás alá vontak és/vagy jogi képviselőik és harmadik felek szintén e-mailben érik el.
  6. A Virtuális adatszoba ebben az időszakban is elérhető, az ügyekben keletkezett új iratok feltöltése, új felhasználó hozzárendelése is biztosított.
  7. Az összefonódás-bejelentésével kapcsolatos személyes ügyintézés a Veszélyhelyzet alatt szünetel, a összefonódás-bejelentés elsősorban emailben (fuzios@gvh.hu) érhető el, illetve telefonon (+3614728908) keresztül biztosítja az előzetes egyeztetés lehetőségét. A megadott vezetékes szám átirányításra került, így azon továbbra is el tudják érni a Fúziós Irodát. Az összefonódás-bejelentési űrlapokat kérjük iForm űrlapon nyújtsák be. A GVH arra kéri a vállalatokat, hogy fontolják meg a tervezett összefonódásaik bejelentésének elhalasztását, továbbá számoljanak azzal, hogy a Hivatal az elkövetkező hetekben várhatóan nehézségekkel szembesül majd az információk gyűjtése kapcsán, amennyiben a Tranzakció kapcsán harmadik felek (pl. versenytársak, beszállítók) megkeresése is szükséges.
  8. Az Ügyfélszolgálati Irodán a személyes meghallgatás és a telefonos tanácsadás szünetel. Kérjük, hogy jelzését postai úton, e-mailben vagy ügyfélkapun keresztül juttassa el. Az Ügyfélszolgálati Iroda elérhetőségeit ezen a linken találja.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Vége a közösségi oldalak önkényének?

Az online platformok használata során – ideértve különösen a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülhettek azzal, hogy egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk, de akár a profiljuk is anélkül került korlátozásra vagy törlésre, hogy az érintett szolgáltató ezirányú döntését indokolta volna. A szolgáltatók – egységes jogi szabályrendszer hiányában – ilyen esetekben legfeljebb annyit tettek, hogy döntésük indokolásaként általános jelleggel hívták fel felhasználási feltételeik megsértését. Ez már Magyarországon is megváltozhat az Online Platform Vitarendező Tanács létrehozása következtében? De hogy mi is ez a lehetőség, azt dr. Hegedűs Eszter, a Jaczkovics Ügyvédi Iroda szakértője foglalta össze.