A GVH rábólintott a CodeCool startup felvásárlására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az előírtak szerint, rendben teljesítették a felek a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.

A GVH hétfői közleményében felidézte, hogy 2019 elején hagyták jóvá két tőkealap közös irányításszerzését a CodeCool Kft., az informatikai képzési szolgáltatások piacának egyik startup cége felett. A tranzakció során a felek olyan feltételekben állapodtak meg, amelyek kapcsán felmerült, hogy túlterjeszkedhetnek az összefonódáshoz szükséges, még megengedhető versenykorlátozásokon.

Az ennek értékelésére indult eljárást a versenyhivatal jogsértés megállapítása nélkül, de azzal a feltétellel zárta le 2020 nyarán, hogy a feleknek módosítaniuk kell szerződéseiket.

A versenyhatóság közleménye szerint döntésük iránymutató volt, ugyanis világossá tette, hogy a startup vállalkozások felvásárlása esetében elfogadhatóak azon kisebbségi részesedéssel bíró tagokra is kiterjedő versenytilalmi kikötések, akik ismerik a vállalat lényegét és értékét adó innovációt, technológiát. A döntés könnyebbé tette a startup jellegű vállalkozások számára a fejlődésükhöz szükséges források megszerzését.

Az eljárás során előírt kötelezettségek teljesítését a GVH a határidő leteltét követően, utóvizsgálat keretében vizsgálta meg. A vizsgálat megállapította, hogy a felek megfelelő tartalommal, időben végrehajtották a befektetési szerződés minden előírt módosítását. A GVH ezért megszüntette az utóvizsgálati eljárást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.