Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a munkáltatók számára, hogy kötelezővé tegyék dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltást.
Magyarországon a vakcina beadatása jelenleg nem kötelező, így a munkáltató sem teheti azzá, még feladatkörhöz kötötten sem – hívták fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői.
A munkaadónak ugyanakkor jogszabályi kötelessége fenntartani az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörnyezetet, mindezt azonban a rendelkezésére álló eszközökkel, jogszerű korlátok között kell megtennie.
Óváry-Papp Nóra, a Baker McKenzie munkajogi csoportjának vezető ügyvédje közleményében rámutatott arra, hogy diszkriminációs és adatvédelmi aggályokat is felvetne az, ha a munkáltató kötelezővé tenné a munkavállaló számára a védőoltást, vagy a dolgozót hátrány érné amiatt, hogy nem adatja be magának a vakcinát.
A vakcina beadatása nem lehet egy mindenkire előírt kötelezettség, hiszen lehetnek olyan dolgozók is, akik személyes helyzetükből fakadóan nem kaphatják meg az oltást, például a várandós nők, vagy akik allergiások a védőoltás bizonyos összetevőire, illetve akik korábban már átestek a víruson, de még nem telt el a meghatározott idő ahhoz, hogy megkaphassák a vakcinát.
A szakértő szerint nehéz objektív kritériumok alapján eldönteni, hogy ki lenne az, aki jogszerűen tagadhatja meg az oltást, és ki az, aki nem. Megfelelő szintű jogszabályi háttér nélkül a munkáltatók jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy jogszerűen tudjanak megkülönböztetést alkalmazni, és kezelni az egyéni mentességi okokat. Az oltás kötelezővé tételének az is akadálya, hogy az jelen pillanatban még korlátozottan áll rendelkezésre, és éppen a munkavállalók legnagyobb hányadát kitevő korosztály majd csak egy későbbi időpontban fog hozzájutni az oltáshoz. Az oltás kötelezővé tétele esetén a bármilyen okból be nem oltott munkavállalók hátrányos megkülönböztetésben részesülhetnének a beoltott munkavállalókhoz képest, ami komoly jogi következményekkel járhat a jogellenes diszkriminációt alkalmazó munkáltatókra nézve.
A munkaszerződés megkötését nem lehet a munkavállaló védettségétől függővé tenni, emiatt az állásinterjún sem lehet erre irányuló kérdést feltenni. Az alkalmazottak beoltottságának nyilvántartása pedig adatvédelmi szempontból problémás, mert az ilyen jellegű információk olyan szenzitív személyes adatnak minősülnek, amelynek kezeléséhez a munkáltatónak nincs törvényes jogalapja.
Simkovicz Benjámin szerint a munkáltatóknak továbbra is elsődlegesen olyan megoldásokat javasolt alkalmazniuk az egészséges és biztonságos munkakörnyezet fenntartása érdekében, amelyek a legkisebb kockázattal, és a legkevesebb személyes adatkezeléssel járnak. Érdemes otthoni munkavégzést elrendelni, amennyiben lehetséges, rotációs sémákat bevezetni az irodai jelenlétre, illetve fizikai izolációs megoldásokat alkalmazni, és fokozottan fertőtleníteni azokon a munkahelyeken, ahol a személyes jelenlét nélkülözhetetlen – olvasható a közleményben.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!