A Nagykamara elé kerülhet Berlusconi ügye


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EJEB Kamarája jelezte, hogy a Berlusconi v. Olaszország ügyben lemond a hatásköréről, annak érdekében, hogy az ügyben a Nagykamara járhasson el.


A Nagykamara eljárására ebben az esetben, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 30. Cikke és az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárási szabályzatának 72 §-a teremt lehetőséget.

A Kamara döntéséről tájékoztatta a feleket, akiknek a tájékoztatástól egy hónap áll rendelkezésükre a Kamara döntésével szembeni kifogás benyújtására. A Kamara tájékoztatójában kiemelte, hogy azt a kifogást, amely nem felel meg az EJEB által előírt feltételeknek, a Bíróság érvénytelennek tekinti.

Silvio Berlusconi azért indított eljárást az EJEB-nél, mert 2013. november 27-én az olasz szenátus eltávolította őt szenátori tisztségéből. Eltávolítására azt követően került sor, hogy Berlusconit adóelkerülés miatt elítélték.

Az EJEB-hez intézett beadványában Berlusconi az Egyezmény 7. Cikkének – amely kimondja, hogy törvényi előírás nélkül nem lehet büntetést kiszabni -, az Egyezmény Első Kiegészítő Jegyzőkönyve 3. Cikkének (szabad választásokhoz való jog), valamint az Egyezmény 13. Cikkének (hatékony jogorvoslathoz való jog) megsértését kifogásolta.

Az eset további fejleményeiről a későbbkiekben beszámolunk.

(hudoc.ech.coe.int)

[htmlbox BDT]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.