A tartalommoderálás megítélése – Eltérő szemlélet Európában és az Atlanti-óceán túlpartján
Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2024. július 1-jén döntést hozott a texasi és a floridai közösségi médiát szabályozó tagállami törvényekkel összefüggésben. A legfőbb bírói fórum a fellebbviteli bíróságok – egyébiránt egymással ellentétes eredményre jutó – döntéseit egyetlen eljárásban bírálta el, aminek eredményeképpen hatályon kívül helyezte azokat, az alsóbb fokú bíróságokat pedig új eljárásra utasította. Az ügy(ek) tehát itt bizonyosan nem ért(ek) véget, mindenesetre jól rávilágítanak az európai és az amerikai platformszabályozás eltérő szemléletére. A jelen bejegyzés ezek egy-egy aspektusára kíván rámutatni.
Releváns jogszabályhely:
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2022. október 19-i (EU) 2022/2065 RENDELETE a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet)
A 2020-as évtized elején (pontosabban 2021–2022-ben) az Egyesült Államok több tagállamában is törvényt fogadtak el a közösségi oldalak működésének szabályozását célozva. Ezen államok sorába tartozik Florida, Texas, Kalifornia és New York, ahol a jogalkotók elsődlegesen a jelentős véleménybefolyásoló erővel bíró platformok tartalommoderálásával, az általuk alkalmazott algoritmusok átláthatóságával kapcsolatos jogszabályi előírásokat fogalmaztak meg. Amíg tehát Európában a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) tervezetének jogalkotási vitája és eljárása zajlott, addig a tengerentúlon is felismerték a szabályozás sürgető kényszerét – még ha sem Európában, sem az Egyesült Államokban nem számítottak korábban sem (jogi) szabályozástól mentes területnek a közösségi platformok.
Az említett tagállamok szabályozásait e helyütt nem kívánjuk részleteibe menően bemutatni, csupán a főbb irányokat, a közösnek mondható szabályozási koncepciókat villantjuk fel, megpróbálván ezzel is rámutatni, hogy az Egyesült Államokban a közösségi oldalak mely működési elemét, a felhasználók mindennapjaira gyakorolt hatását és következményeit tartották érdemesnek – és milyen módon – a szabályozás tárgyává tenni. (A jogszabályok személyi hatályára nem térünk ki, abba egyébiránt a közösségi kommunikációt és információmegosztást lehetővé tévő online platformok vagy azok – meghatározott rendszeres felhasználószámot vagy pénzügyi bevételt elérő – köre tartozik.)
A törvényi előírások egyik köre a tartalommoderálást érinti, amely egyfelől a felhasználói tartalmakkal kapcsolatos eltávolítások, priorizálások és az ún. shadowbanning alkalmazása (azaz posztok előtérbe vagy háttérbe sorolása), a bejegyzések meghatározott szempontok szerint történő („önkényes”) cenzúra tilalma tekintetében fogalmazza meg a jogalkotói elvárásokat. Szintén e körbe említendők a jogsértő tartalmak észlelése esetén a felhasználói panaszok benyújtásának, a platform által az egyes tartalmakat érintő döntésekről szóló tájékoztatás és részletes indokolás megkövetelése, illetve a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségének biztosítása. Az egyes tartalmakat érintő döntések mellett a szabályozás a platformok által alkalmazott felhasználási feltételek (közösségi alapelvek) közzétételére, azok módosításának lehetőségeire, valamint átláthatósági jelentések közzétételére kívánja kötelezni a platformok üzemeltetőit.
Az előzőekben vázolt szabályozás bemutatása messze nem teljeskörű és nem is részletes, pusztán arra kívánt rávilágítani, hogy a tagállami jogszabályokban európai szemszögből nézve egyáltalán nem ismeretlen követelmények fogalmazódtak meg a tengerentúlon. Míg ugyanakkor Európában a DSA tartalommoderálással összefüggő előírásait oly módon értelmezzük, mint amelyek a felhasználók jogait igyekeznek biztosítani, és kiszámítható, biztonságos és egyben az alapvető jogokat (elsődlegesen a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát) tiszteletben tartó online környezetet teremteni, addig a tengerentúli szabályozás kapcsán a bíróságok más oldalról tekintenek a szabályozásra, mégpedig a platformok szólásszabadsága felől. Ez a szemlélet jól körvonalazódik a tagállami törvények hatályon kívül helyezése iránt indult bírósági eljárásokban is.
A bevezetőben említett törvények közül ugyanis a floridai és texasi szabályozás a Legfelsőbb Bíróságig jutott, de a kaliforniai szabályozás ügyében is bíróság ítélet született; ez utóbbi esetben, miután a szabályozás elsődlegesen átláthatósági követelményeket fogalmazott meg platformok működésével kapcsolatosan, az X (korábban: Twitter) által 2023 szeptemberében benyújtott keresetet a bíróság nem találta alaposnak. Ez ügyben további fejleményekről nem tudunk beszámolni, annál hosszadalmasabban alakul a texasi és floridai törvények ügye. A Legfelsőbb Bíróság döntésének előzményeit röviden az alábbiak szerint lehet összefoglalni.
A közösségi oldalakat tömörítő szakmai szervezetek mindkét jogszabály hatályba lépését megelőzően keresetet nyújtottak be a közösségimédia-platformokra vonatkozó egyes szabályozási elemei alkalmazhatóságának előzetes felfüggesztése iránt, amely kereseteknek az elsőfokon eljárt kerületi bíróságok mindkét esetben helyt adtak. Fellebbezés következtében mindkét ügy a fellebbviteli bíróságon kötött ki, ahol viszont már egymással ellentétes döntés született: míg a texasi törvény kapcsán a bíróság az Első Alkotmánykiegészítés sérelmének veszélyét nem találta megalapozottnak, és hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság előzetes végzését, addig a floridai szabályozás vonatkozásában úgy találta, hogy a vitatott rendelkezések többsége „nagy valószínűséggel” alkotmányellenes, és így megfelel az előzetes végzésre vonatkozó előírásoknak.
A Legfelsőbb Bíróság 2024. július 1-jén mindkét tagállami szabályozást érintően döntést hozott. Az ügy érdekessége, hogy a kérdést ítéletével nem zárta le az ügyet, hanem visszautalta az alsóbb fokú bíróságok elé – tekintettel arra, hogy azok érvelését nem tartotta kellően alaposnak. Sem a Legfelsőbb Bíróság, sem az alsóbb fokú bíróság érvelésének részleteibe nem kívánunk belemenni, arra vélhetően a későbbi bírósági ítéletek alapján lesz még lehetőség. Ami e sorok írására sarkallt, az inkább az ügy európai platformszabályozás szemléletén keresztüli értelmezése és értékelése. Amint ez néhány bekezdéssel fentebb említésre került, a tartalommoderálás európai szabályozásának meghatározó eleme a felhasználók védelme. A DSA megköveteli a platformoktól, hogy a jogellenes tartalmakat távolítsák el az oldalaikról (9. cikk), az egyes felhasználói tartalmakat érintő döntésekről (így például eltávolítás, láthatóság korlátozása, hátrasorolás stb.) egyértelmű és konkrét indokolást adjanak az érintettek számára (17. cikk), a tartalommoderálásról átláthatósági jelentéseket tegyenek közzé (15. cikk), illetve a szerződési feltételeket is átlátható módon, egyértelműen megfogalmazva tegyék hozzáférhetővé (14. cikk).
A DSA szabályozása tehát elsődlegesen a felhasználókat (egyfelől mint egyéneket, másfelől pedig nyilván mint közösségeket is) kívánja védeni, ez a szempont döntőnek minősült a szabályozás elfogadásakor. Ennél valamivel árnyaltabb kép rajzolódik ki, ha az USA fentiekben is említett szabályozásának bírósági értékelésére pillantunk (ismét hangsúlyozandó: anélkül, hogy az ítéletek indokolását – elsődlegesen helyhiány okán – részletekbe menően elemeznénk). Az amerikai tagállami törvényeket a platformok az Első Alkotmánykiegészítésben biztosított szólásszabadságuk sérelmére tekintettel támadták, vagyis amiatt, mert álláspontjuk szerint a kormányzat olyan beszédre kényszeríti őket a szabályozáson keresztül, amit egyébként maguktól nem tennének meg. E tekintetben a beszéd kategóriája igen széles skálán mozog: e körbe tartozik az egyes tartalmakat érintő döntések részletes indokolása (magyarázata), a hozzáférhetővé tett felhasználási feltétel, de az egyes tartalmak algoritmusokon keresztüli sorrendbe állítása is.
A jogszabályok alkotmányellenességével összefüggésben felmerülő érv, hogy a közösségi médiaplatformok tartalomkezelés körében hozott döntései, azaz például egy eltávolítás vagy leminősítés arról szóló döntésként értelmezendő, hogy a platform közzétesz-e és milyen mértékben információkat a felhasználóinak. Ez a döntés pedig azon alapul, hogy milyen tartalmakat és álláspontokat tart értékesnek és megfelelőnek a saját felületein való terjesztésre, ilyen módon pedig az alkotmányjogilag releváns szempontok mérlegelése körében beszédnek minősülnek; ebből következően a platformok e tevékenységét korlátozó jogszabály kapcsán felmerül a szólásszabadságot deklaráló Első Alkotmánykiegészítés sérelmének lehetősége.
Az ügy végére nem került pont, és ahogy említettem, a Legfelsőbb Bíróság szerint is az alsóbb fokú bíróságoknak alaposabb értékeléseket kell folytatniuk az említett tagállami szabályozások Első Alkotmánykiegészítésben foglaltak szerinti beszéd kategóriájának való minősítése, illetve ezen alkotmányjogi szempontból értékelendő körülmény esetén a korlátozás szükségességének igazolhatósága tekintetében. A jelen blogbejegyzésben pusztán arra kívántam rávilágítani, hogy mennyire másként viszonyul az európai és az amerikai szemlélet a platformok tevékenysége, és ezzel összefüggésben a szabályozás lehetősége vagy szükségessége kérdésében. Míg az 1996-os Communication Decency Act 230. szakasza a platformok immunitását biztosította a felületeiken folyó kommunikációhoz fűződő főként passzív, technikai magatartásukra tekintettel, addig negyedszázaddal később már éppen az jelenti a szabályozás alóli mentesülésüket, hogy a felhasználói tartalmakkal kapcsolatos kurátori tevékenységük az Első Alkotmánykiegészítés szerinti védett szólásnak minősül.
A Legfelsőbb Bíróság egyelőre nem adott világos, egyértelmű választ a felmerült kérdésekre, mindenesetre a platformszabályozás az Atlanti-óceán két oldalán fennálló eltérő szemlélete ettől függetlenül jól kitapintható.
(Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el. Forrás: Ludovika)
A cikk a Wolters Kluwer Hungary termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
