A vakcinaútlevéllel kapcsolatos adatkezelési kérdések Koronavírus
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európa Tanács Bioetikai Bizottsága. valamint az Adatvédelmi Bizottság összefoglalta a vakcinaútlevéllel, illetve a koronavírus tesztekkel és fertőzéssel kapcsolatos adatkezelési kérdéseket.
Amikor az oltási kampányok lehetővé teszik a koronavírus-járvány veszélyeivel szembeni korlátozások enyhítésére, Európában, valamint az Egyesült Államok más részein is tervezik bevezetni a „vakcinaútlevelet”
A „vakcinaútlevél” szempontjából releváns emberi jogi megfontolásokról és kapcsolódó dokumentumokról szóló nyilatkozatában az Európa Tanács Bioetikai Bizottsága alapos vizsgálatra szólított fel a vakcinaútlevél bevezetése előtt, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok biztosítása érdekében megfelelő intézkedéseket kell tenni.
A Bizottság megkülönbözteti az orvosi és nem orvosi célú vakcinaútleveleket és vizsgálja az etikai és emberi jogi kérdéseket, figyelembe véve a még mindig korlátozott tudományos ismereteket. A Bioetikai Bizottság egyetértett az Európa Tanács főtitkárának következtetéseivel is, miszerint „a jelenlegi járvány elleni küzdelemben elsődleges az oltások előállítására és beadásának gyorsítása különös tekintettel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre. Így az egyéni szabadságjogok korlátozása fokozatosan felülvizsgálhatók, mivel a lakosság egyre nagyobb része válik védetté, a jelenlegi tudományos ismeretek szerint.
Nyilatkozatában az adatvédelmi egyezmény bizottsága szorgalmazta az adatvédelmi biztosítékok szigorú betartását a koronavírussal kapcsolatos nemzeti oltási programokban, valamint az oltás, a negatív teszteredmények vagy a korábbi fertőzést igazoló iratok esetén.
Figyelembe véve a közegészség védelmével és a járvány leküzdésével kapcsolatos összetett kihívásokat, a bizottság üdvözli azt a munkát, amelyet az oltási igazolások európai és nemzetközi szinten történő harmonizálása és interoperabilitása érdekében végeznek. A Bizottság azonban figyelmeztet arra is, hogy az ilyen oltási igazolványok – vagy negatív tesztek vagy egy korábbi koronavírus fertőzés igazolás – nem orvosi célú felhasználása emberi jogi kérdéseket vet fel, amelyeket alaposan meg kell fontolni, különös tekintettel a védőoltásokra.
A járvány visszaszorítására használt összes digitális eszköznek, beleértve azokat is, amelyek megkövetelik az oltásról és a negatív tesztekről szóló adatok kezelését, tiszteletben kell tartania a szükségesség, az arányosság és a megkülönböztetésmentesség elvét. Különösen igaz ez a különleges személyes adatokat használó adatbázisokra.
A Bizottság decentralizált megoldásokat javasol a tanúsítványokban szereplő adatok tárolására, például a felhasználók mobilkészülékein, illetve az oltási programokat támogató nemzeti informatikai rendszerekben.
(coe.int)