A veszélyhelyzetről és Völner Pálról is dönt kedden a parlament Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés több mint harminc ügyben tart szavazást, egyebek mellett várhatóan a jövő év nyaráig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, és Völner Pál mentelmi ügyéről is dönt.

A parlament hétfőn kezdődött ülésének második, befejező napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kormánypárti kezdeményezésre a migráció elleni nemzetközi fellépésről, a Poszt-Cotonoui megállapodás elutasításáról szóló politikai nyilatkozat összevont vitáját bonyolítják le. Ezt követi az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről, valamint a kiskereskedelmi adóról szóló jogszabályok módosításának a vitája a kormány kezdeményezésére. A képviselők az ezt követő határozathozatalok alatt ezt a nyilatkozatot is elfogadhatják, számos más előterjesztés mellett.

A Ház egyebek mellett dönt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. június 1-jéig történő meghosszabbításáról, amelytől a kormány azt várja, hogy ezúttal is rugalmasan tud majd válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre.

Az Országgyűlés emellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé választhatja Koltay Andrást, valamint a jobbikos Csányi Tamás és a fideszes Völner Pál mentelmi ügyéről is dönt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 30.

Eltiltott ügyvéd működtetett számlagyárat

A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.