A Veszprémi Törvényszéken csökkent az ügyhátralék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Veszprémi Törvényszék minden, 2021-ben érkezett ügyet befejezett, sőt az ügyhátralékot is csökkenteni tudta 2,2 százalékkal – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese kedden Veszprémben.

Csillám Katalin az összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a bíróság működéséről az ügyforgalmi adatok árulnak el a legtöbbet, vagyis az, hogy hány ügy érkezett, hányat fejeztek be és mennyi maradt folyamatban.

2021-ben összesen 30 322 peres és nemperes ügy érkezett Veszprém megye bíróságaira, 30 422 ügyet fejeztek be a bírák, így összesen 4536 ügy maradt folyamatban december 31-ére. országosan általánosságban elmondható, hogy 2021-ben csökkent a beérkezett ügyek száma a bíróságokon, ezzel szemben Veszprémben 3,5 százalékkal növekedett.

A gyorsaságon kívül az ítélkezés minősége is fontos szempont, a Veszprémi Törvényszéken „megalapozottan és időszerűen fejeződtek be az ügyek”. A kétéven túl folyamatban lévő ügyek száma 36 százalékkal csökkent Veszprémben az előző évhez képest, míg országos viszonylatban 32 százalékkal – mondta.

Csillám Katalin beszélt arról is, hogy az Országos Bírósági Hivatal 2021-ben 145 millió forintot biztosított a Veszprémi Törvényszéket érintő beruházásokra.

Tavaly a pandémia miatt az előző évhez képest kétszeresére nőtt a távmeghallgatások száma.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.