Abból éltek, hogy autópályák parkolóit fosztogatták


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség hat férfi és egy fiatalkorú ellen, életvitelszerűen törték fel az autópályák pihenőiben parkoló autókat.

A korábbi börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadult, feltételes szabadságon lévő kunszentmiklósi férfi és hat társa – köztük egy akkor 16 éves fiatal – 2018 szeptemberéig közel egy éven át személyautók utasteréből, illetve teherautók rakteréből műszaki cikkeket és készpénzt lopott el.

Módszerük az volt, hogy éjszakánként az autópályákon autózva minden pihenőhelyre és parkolóba behajtottak, rendszerint olyan járműveket keresve, amelyeket tulajdonosuk magára hagyott vagy az utasok már aludtak benne. Nagyobb zsákmányaik között szerepelt közel száz gumiabroncs, szerszámgép, kávéfőző és több millió forintnak megfelelő euró.

A banda tagjai a megszerzett pénzt egymás között elosztották, de az is előfordult, hogy egymás elől is eltitkolták, ha a lopások során pénzhez jutottak. A vádlottak a lelepleződés elkerülése érdekében telefonjaikat és autóikat is rendszeresen cserélgették.

Az ügyészség a bűnözői csoport többszörös visszaesőnek számító vezetőjét 51 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és egyedi azonosítójellel visszaéléssel vádolja, ezért vele szemben fegyház-, míg társaival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kunszentmiklósi Járásbíróság dönt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.