Áder János a jövő héten vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát a jövő héten végzi el a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szerdán elfogadott jogszabályt még nem küldte meg az államfőnek – közölte  a KEH.

Közleményük szerint Áder János köztársasági elnök, ahogy az elmúlt hat év során minden esetben, most is eleget téve az alaptörvényében lefektetett jogainak és kötelezettségeinek, kellő körültekintéssel vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányosságát.

A Sajtóigazgatóság ezt azután tudatta, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken Áder János államfőhöz fordult a közigazgatási bírósági rendszer tervezet létrehozása ügyében, és arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje vissza azt az Országgyűlésnek.

A jogszabály szerint a közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával. A bíróságo 2020 januárjától működnek majd.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.