Adócsaló komáromi gabonakereskedők ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétszázmilliós áfacsalással vádol a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy komáromi gabonakereskedőt, aki céghálózatot épített fiktív számlák kibocsátására, így csökkentette adókötelezettségét – közölte a vádhatóság szerdán.

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a társaság 2011-2012-ben gabonát és takarmányt vásárolt szlovákiai cégektől, majd az árut a magyarországi piacon adta el. Az ügyletből származó forgalmi adót fiktív számlák befogadásával jelentéktelen összegűre csökkentették.

A valótlan számlákat négy cég állította ki, amelyek tevékenységét ténylegesen a komáromi vállalkozás ügyvezetője irányította. Az ügyészség szerint az ügyvezető a hamis számlák befogadásával és az adótartalom jogosulatlan levonásával 203 millió vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Az ügyben hét ember ellen nyújtottak be vádiratot, a komáromi gabonakereskedőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolják. A másodrendű vádlott az egyik közeli munkatársa, aki a takarmány mozgatását intézte, további feltételezett bűntársai a fiktív számlákat kibocsátó cégek ügyvezetői.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.