Aggályos az embriók fagyasztott tárolása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ellentmondásos és hiányos, illetve több ponton is korszerűtlen az a jogi szabályozás, amely meghatározza a fagyasztva tárolt embriókról való rendelkezés, döntés kereteit – állapította meg vizsgálata nyomán az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman szerint a jelentésében részletezett problémák a gyakorlatban súlyos bizonytalanságokhoz vezethetnek, ezért a hosszú ideje változatlan előírások felülvizsgálatát kérte a szaktárcától.

Az alapvető jogok biztosa hivatalból indított átfogó utóvizsgálatot, 2007-ben ugyanis a korábbi biztos már vizsgálta e területet és visszásságokat állapított meg. Annak alapján – 11 évvel ezelőtt – felkérte az egészségügyért felelős minisztert, hogy pontosítsa a fagyasztva tárolt embriókkal való rendelkezés és az embrió-adományozás szabályozási környezetét, különös tekintettel a fagyasztva tárolt embriókkal kapcsolatos nyilatkozatok megtételének, módosításának és azok hatályosságának kérdéseire. Az alapjogi biztos a korábbi ajánlások teljesülését, a hatályos jogszabályi rendelkezések gyakorlati alkalmazása során felmerülő kérdéseket, az esetleges anomáliákat kívánta így újra áttekinteni.

Az egészségügyi államtitkár válaszában jelezte, hogy a technológiai lehetőségek intenzív fejlődésének dacára az elmúlt évtizedben nem változott az embriókkal való rendelkezés törvényi szabályozása. A fagyasztva tárolt embriókkal kapcsolatos nyilatkozat módosításához, illetve az embrióadományozás részletszabályainak kidolgozásához kérték az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának állásfoglalását, azonban a biztos tudomása szerint ez máig nem készült el. Az ombudsman megkereséseire válaszoló egészségügyi intézetvezetők közül többen is kifejtették, hogy a tudomány és az orvosi technológiák fejlődése következtében, megfelelő tárolási körülmények mellett – emberi léptékkel számítva – ma már korlátlan ideig tárolhatók a fagyasztott embriók. Így szakmailag indokolt lenne, ha meghosszabbítanák a saját célú és adományozásra felkínált embriók fagyasztva tárolására meghatározott jelenlegi, több mint tíz éves időtartamot.

A jelentésben a biztos megállapította: sérti a jogbiztonság követelményét, hogy az érintettek és a jogalkalmazók számára nem kellően egyértelmű és világos az embriók jogi sorsa, bizonytalanság jellemzi az embriókkal való rendelkezési jog pontos tartalmát és kereteit. Az ombudsman szerint a feleknek joguk van olyan nyilatkozatot tenni, amelynek alapján legkésőbb a tárolási idő végén, vagy azt megelőzően kötelező a tárolt embriókat megsemmisíteni, különösen akkor, ha a klinika nem fogadja el felajánlásukat, hogy az embriókat más személynél reprodukciós célra felhasználják, vagy azokkal tudományos kutatást végezzenek. A kérdéskör rendkívüli társadalmi és politikai érzékenysége miatt, illetve a jogbiztonság követelményére figyelemmel ez a jogosultság akkor tud megfelelően érvényesülni, ha azt a jogszabály nem hagyja homályban, hanem kifejezetten rögzíti, a rendelkezési nyilatkozat tartalmát meghatározó melléklet pedig további opcióként tartalmazza.

A jelentés a fagyasztva tárolt, fel nem használt embriók megsemmisítésének lehetősége kapcsán jogértelmezési nehézséget, és ebből adódó súlyos gyakorlati problémákat tárt fel. Az egészségügyi szolgáltatók és az érintettek számára ellentmondásos annak megítélése, hogy a tárolási határidő lejártát követően ki és milyen tartalommal, milyen formában rendelkezhet az embrió további sorsáról, ami a gyakorlatban döntésképtelenséghez vezet. Az alapjogi biztos megállapította, hogy összességében az embrióadományozásra és letétre vonatkozó jelenlegi szabályozás hiányosságai, a nem kellően egyértelmű rendelkezései miatt kialakult helyzet alkalmas arra, hogy alapjogi visszásságot okozzon.

Az ombudsman mindezek nyomán felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy teljeskörűen vizsgálja felül a fagyasztott embriókkal kapcsolatos rendelkezési jogot érintő hatályos törvényi és rendeleti szabályokat, a részletszabályok között pedig térjenek ki a jelenlegi elavult maximális tárolási idő meghosszabbítására, valamint az embrióadományozás egyértelmű és világos előírásaira.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kik is azok a „deinfluenszerek” és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

Míg az influenszer fogalma mára széles körben elterjedt, a deinfluenszer egy kevésbé bevett kifejezés: ezek a véleményvezérek jellemzően a túlfogyasztás káros hatásaira, valamint az influenszer-marketing ellentmondásaira hívják fel a figyelmet. Ebből adódóan, ahogy az influenszerek, úgy a deinfluenszerek tevékenysége is jelentős versenyjogi és fogyasztóvédelmi kockázatokkal járhat, amelyekről Bakos Rebeka és Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szakértői készítettek összefoglalót.

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.