Akár 50 milliárdnyi uniós támogatást is megvonhatnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) novemberben megkezdte az elállási eljárást azokkal a cégekkel szemben, akik nem vették át a bővített tartalmú átláthatósági nyilatkozatot. Hamarosan azoktól a cégektől is megvonják a már megítélt támogatást, amelyek nem küldték vissza a nyilatkozatot. A már folyósított összegeket pedig kamatostul kell visszafizetni az érintetteknek.


Az ügynökség honlapján nyilvánosságra hozott lista szerint összesen 2493 cég nem vette át a harmadik felszólításra sem az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek – jelezte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Az elállás a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást.

Ha már lehívták az összeg egy részét vagy egészét, kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak. Esetükben ugyanis vizsgálni kell azt is, hogy egyszerű mulasztásról van-e szó, vagy a nyilatkozat átvételének megtagadása egyéb visszaélések eltitkolását szolgálta – hangsúlyozta Csepreghy Nándor.

Az elállási eljárással jelenleg érintett cégek által elnyert projektek összértéke 45-50 milliárd forint.

Az NFÜ honlapján november 16-tól azokat a cégeket is publikálják, amelyek átvették ugyan a nyilatkozatot, de a határidőig nem válaszoltak, esetükben is kezdeményezik az elállást.

Folyamatosan közzéteszik azoknak a cégeknek és civil szervezeteknek a listáját, amelyek a vizsgálatok során nem minősültek átláthatónak.

A pályázati kedvezményezettek átláthatósági vizsgálatának befejezése után nagyjából 50 és 100 milliárd forint közötti fejlesztési forrás szabadulhat fel. Ezeket a forrásokat újabb fejlesztésekre fordítják majd – mondta a helyettes államtitkár.

Az NFÜ 2013 szeptemberében visszamenőleges vizsgálatot indított el, hogy tiszta helyzetet teremtsen, és láthatóvá tegye, hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után a támogatást elnyert cégek és civil szervezetek.

Az elmúlt másfél hónapban több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldték el az új átláthatósági nyilatkozatot. (A témáról bővebben olvashat korábbi cikkünkben)

A lista az NFÜ honlapján a www.nfu.hu/atlathatosag oldalon mindenki számára hozzáférhető.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

(forrás: NFÜ)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Magyar jelentéstevő: romlik a jogállamiság Magyarországon

Romlik a jogállamiság helyzete Magyarországon Tineke Strik, az Európai Parlament új állandó magyar jelentéstevője szerint, aki kedden Strasbourgban a többi között a bírói függetlenség hiányát és a korrupció elharapózását vetette a magyar kormány szemére.

2024. október 8.

Az EUB új ítélete az árcsökkentés kommunikációjáról

Korábban tisztázatlan kérdésben adott iránymutatást az Európai Bíróság a fogyasztói árcsökkentés mértékének megjelölésére használható marketing megoldásokra vonatkozóan. A C-330/23 sz., Aldi Süd ügyben 2024. szeptember 26-án hozott kimondta: az árcsökkentés mértékének feltüntetésekor az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár a viszonyítási pont, egyéb, annál magasabb árak nem jeleníthetőek meg az árcsökkentés mértékének hivatkozási alapjaként, derül ki Csépai Balázs, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodával együttműködésben álló önálló ügyvéd által készített összefoglalóból.