Akciós utazási ajánlatokkal tévesztették meg a fogyasztókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb utazási iroda esetében állapította meg, hogy hiányos tájékoztatást adott az utazások kiválasztása szempontjából lényeges információkról, és megtévesztette a fogyasztókat az utazások áráról közölt tájékoztatásokkal.


A GVH az utazásszervező cég 2014 decemberétől megjelenő egyes programfüzeteit és egyéb hirdetéseinek vizsgálata során állapította meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot.

[multibox]

A GVH döntése szerint az utazási iroda 2015. első félévi indulással értékesített utazási csomagjaival kapcsolatosan nem közölt minden lényeges információt a fogyasztókkal az utazási szerződés megkötését megelőzően. A kötelezően feltüntetendő információkat, beleértve az utazások lényegét adó fakultatív programokat és azok árát, a részvételi díjon felül, külön fizetendő tételeket (adót, illetéket stb.) és azok forintban meghatározott nagyságát, valamint az utazás elindításának feltételéül szabott legalacsonyabb létszámot, a vállalkozás csak a szerződéskötést követően közölte az utazókkal.

A GVH eljárása során azt is megállapította, hogy a programok meghirdetett alapára nem az általánosan alkalmazott fogyasztói ár volt, ezért a vállalkozás hamisan keltette azt a benyomást, hogy utazásait kedvezményesen kínálja az utazók részére, amellyel jelentős bevételt ért el.

A GVH a vállalkozás terhére értékelte, hogy a kereskedelmi gyakorlat jelentős részben valótlan tájékoztatásokon alapult és a vállalkozás számára egyértelműek voltak a vonatkozó ágazati jogszabály tájékoztatási rendelkezései.

A versenytanács kötelezte a vállalkozást, hogy a határozatot helyreigazító nyilatkozatként 90 nap időtartamra tegye közzé a honlapján, valamint elektronikus levélben küldje meg valamennyi adatbázisában szereplő ügyfelének, ideértve valamennyi korábbi fogyasztót is, valamint 2.000.000 forint bírságot szabott ki az utazási irodára.

A GVH az elmúlt időszakban több versenyfelügyeleti eljárást indított az egyes utazásszervező cégek megtévesztő ígéretei miatt. A GVH ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, valamint elindította a „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányát.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.