Alapítványi befizetéshez kötötték az idősotthoni felvételt – zsarolásnak minősítette a bíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy idősotthon vezetőjét kedden nem jogerősen 2 év felfüggesztett börtönre ítélték és tíz évre eltiltották a szociális intézményvezetői foglalkozástól.

A vádlott 2008. január 1-jétől 2012. június 30-ig vezetett egy önkormányzati, idősek gondozásával foglalkozó intézményt. A férfi 2009-ben az érintett település akkori polgármesterének felvetette, hogy hozzanak létre egy alapítványt. Az alapító okirat szerint az alapítványt „a településen élők szociális, egészségügyi, kulturális és sport területen történő megsegítésére és támogatására” hozták létre. Valójában azonban az idősotthon vezetője az önkormányzati kifizetéseket és tartozásokat akarta azon keresztül fedezni.

A Pest Megyei Bíróság 2010. szeptember 24-én nyilvántartásba vette az alapítványt, majd a végzés ellen a Pest Megyei Főügyészség fellebbezést nyújtott be, amelynek a Fővárosi Ítélőtábla helyt adott, így az alapítványt 2011. január 4-én törölték a nyilvántartásból.

Az idősotthon vezetője az alapító okirat aláírásának napjától 2011. március 7-ig „az idősgondozással foglalkozó önkormányzati intézménybe felvett vagy már ott lakó gondozottak tartózkodását az alapítvány számlájára történő 800 ezer vagy 1 millió forint befizetéséhez kötötte”. Mindezt az érintetteknek a havi ellátási díjon felül kellett befizetniük. Erre azonban az ellátási szerződésekben semmilyen kitétel nem volt. A vádlott összesen 12 millió 565 ezer forint kárt okozott a sértetteknek, amelynek egy részét az önkormányzat megtérítette.

Mindezek alapján a bíróság a férfit 18 rendbeli zsarolás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre ítélte – 5 év próbaidőre felfüggesztve – és a szociális intézményvezetői foglalkozástól 10 évre eltiltotta.

Az ügyész a minősítés megváltoztatása iránt fellebbezett, míg a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.