Álbrókert ítéltek tizenegy év fegyházra

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. június 27.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenegy év fegyházra ítélték csalásért a magát brókernek kiadó F. Attilát, akinek tucatnyi társával közösen több mint kétmilliárd forint kártérítést is meg kell fizetnie a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint – tudatta a bíróság közleményben.


A vádirat szerint F. Attila elsőrendű vádlott 2010 végétől bennfentes kapcsolatokkal rendelkező, sikeres brókernek adta ki magát, hogy kiemelkedő hozamú és ugyanakkor kockázatmentes befektetési lehetőséget kínáljon. Összehangoltan működő, piramisszerű bűnszervezetet hozott létre, melynek kizárólagos célja az volt, hogy az F. Attilával és társaival kapcsolatba kerülők pénzét megtévesztő módon megszerezze.

A vádlottak összesen csaknem háromszáz rendbeli, különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt álltak bíróság előtt.

A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését. F. Attila lényegében azzal védekezett, hogy az összegyűjtött pénzt nem sikerült befektetni, illetve továbbadta egy meg nem nevezett személynek. Társai pedig arra hivatkoztak, hogy a befektetésre kapott pénzt továbbadták a szervezetben felettük állóknak és így ők maguk is az ügy áldozataivá váltak.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Az elsőfokú ítélet szerint a 28 vádlott közül F. Attila mellett ugyancsak a bűnszervezet tagja volt még 12 ember, őket szintén végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Négy vádlott esetében a bíróság részben végrehajtandó, részben felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, tucatnyi vádlottat pedig bizonyítottság hiányában felmentett.

Az ügyben kiszabható büntetés a bűnszervezet miatt akár 20 év is lehetett volna, a törvényszék azonban figyelemmel volt a sértetti közrehatásra is. Arra, hogy a sértettek nem voltak körültekintők, amikor a pénzüket irreális, közgazdaságilag nem igazolható hozamok ígéretével befektették.

Az elsőfokú ítélet szerint az ügyben 8,5 milliárdos kár bizonyított. Az elítélt vádlottaknak az elsőfokú döntés szerint több mint 2 milliárd forint, 95 ezer dollár, illetve 860 ezer euró kártérítést kell kifizetniük a sértetteknek.

A törvényszék fenntartotta F. Attila előzetes letartóztatását, négy vádlottat pedig lakhelyelhagyási tilalommal sújtott.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Letartóztatták a gyermekeit erőszakoló korábbi életfogytost
2018. szeptember 21.

A Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatásba helyezte a bíróság azt az 59 éves férfit, akit a rendszerváltás előtti évtizedekben elkövetett gyilkosság miatt 1980-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. 

Sulyok: az alkotmányjog a mindennapi élethez kapcsolódik
2018. szeptember 21.

Sulyok: az alkotmányjog a mindennapi élethez kapcsolódik

Az alkotmányjog oktatásánál oda kell figyelni arra, hogy az olyan absztrakt fogalmakat, mint az egyenlőség, szabadság, jogbiztonság a valós, hétköznapi élethez kössék - hangoztatta az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az alkotmányjogot oktatók I. találkozóján.