Álegyház nevében szervezett piramisjátékot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Piramisjáték szervezése miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfival szemben, aki magát egy új egyház vezetőjének kiadva gyűjtött pénzt – közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál közleményében azt írta, hogy az 54 éves budapesti férfi 2010-ben egy egyházat alapított, majd miután – a törvényi változások folytán – 2012. január 1-jétől már nem minősültek egyháznak, az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadott el adományokat. A pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeg segélykénti újraosztását ígérte.

A vádlott 2012-ben és 2013-ban segítőivel előadásokon, webkonferenciákon és szórólapokon különböző – kifizetési kockázati tényezőt is tartalmazó – karitatív, illetve befektetési programokat hozott létre. A résztvevők – befizetéseik révén és ismerőseik beszervezésével – különböző fokozatokat érhettek el, majd egy idő után nagy összegű segélyek kifizetésére válhattak jogosulttá.

A férfi a piramisjáték működtetésével forintban és euróban mintegy 30 millió forintot gyűjtött össze, kifizetés azonban egy-két esetet leszámítva nem történt – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.