Alkotmánysértőnek tartják a Meseország Mindenkié című könyvvel kapcsolatos kormányhivatali döntést civil szervezetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Labrisz egyesület szerint alkotmánysértő a Meseország Mindenkié című könyvvel kapcsolatos kormányhivatali döntés, ezért bírósághoz fordul – tudatta a civil szervezet közleményben szerdán.

A fogyasztóvédelem megbélyegezné a Meseország Mindenkié című kiadványt, és arra kötelezné a kiadó Labrisz Leszbikus Egyesületet, tüntesse fel a könyvön, hogy a mesék eltérnek a hagyományostól.

Az alaptörvény azonban tiltja a hátrányos megkülönböztetést, ezért az egyesület bírósághoz fordul – írták.
Közölték: a fogyasztóvédelem alaptörvény-ellenes határozatát nem hagyják szó nélkül.

Azt várjuk, hogy a bíróság is kimondja: diszkriminatív és alaptörvény-ellenes a marginalizált csoportokat bemutató művek megbélyegzése – áll az egyesület közleményében.

Felidézik: Budapest Főváros Kormányhivatala szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat valósul meg, a Labrisz Leszbikus Egyesület megtéveszti a vásárlókat, miután nem tünteti fel a Meseország mindenkié borítóján, hogy abban a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg. E tájékoztatás hiányában pedig sérültek a fogyasztók jogai és érdekei a hatóság szerint.

Az egyesület emlékeztetett arra is, hogy a hatósági eljárást egy anonim bejelentés indította el, a fogyasztóvédelem azonban nem definiálta, mik is azok a „hagyományos nemi szerepek”, amelyektől eltérnének a Meseország Mindenkié szereplőinek viselkedésmintái. Ennek kapcsán a Labrisz arra hív fel mindenkit, hogy az eredeti bejelentő példáját követve jelentsenek be hasonlóan „megtévesztő” meséket – áll az egyesület közleményében.

A Labrisz szerint a Meseország Mindenkié kötet meséihez hasonlóan bejelentést lehetne tenni a hatóságnál többek között Vuk, Csipkerózsika, Maugli, Frakk, a TV Maci, Manócska és Mazsola vagy a Hupikék Törpikék miatt is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek