Állatkínzó kutyacsempész ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Állatkínzás miatt emeltek vádat Zalában egy olasz férfi ellen, aki 22 kölyökkutyát próbált Magyarországról kivinni egy személyautó csomagterébe zsúfolva, az ebek később elpusztultak – közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Jánky Judit közlése szerint az olasz férfinak hivatalos munkahelye nem volt, szabadidejében állattenyésztéssel foglalkozott. Tavaly novemberben döntött úgy, hogy Magyarországról illegálisan Olaszországba szállított kölyökkutyák értékesítéséből szerez jövedelmet. Egy ismerőse baráti alapon vállalta, hogy Opel Corsájával segít a kölyökkutyák Magyarországról Olaszországba történő szállításában.

A férfi Budapesten, Monoron és Kecskeméten összesen 22 uszkár kölyökkutyát vásárolt. Az ebek közül hat mindössze négyhetes lehetett, őket az anyaállattól jogszabálysértő módon, idő előtt választották el, de a vádlott nem gondoskodott a szállításhoz szükséges állategészségügyi dokumentumokról, a szükséges egyedi azonosító jelzés elhelyezéséről, valamint oltásokról sem.

A kölyökkutyákat barátja járművének utasterében és csomagtartójában, dobozokban helyezte el, de mielőtt Magyarországról Szlovéniába értek volna, az M70-es autóúton ellenőrzésre állították meg az autót. Az állatcsempész az Olaszországig tartó, legalább 11 órás úton a kiskutyák etetéséről, itatásáról, mozgatásáról, a járműben a levegőcseréről nem gondoskodott, az összezsúfolt ebeknek nem volt elég férőhelyük, számukra az utazás stresszel és gyötrelemmel járt.

A férfi lebukása után a kölyökkutyákat a nagykanizsai állatmenhelyre vitték, de – a szállítás körülményeire és az emiatt szerzett parvovírus-fertőzésre visszavezethetően – elkülönítésük és orvosi kezelésük ellenére egy hónapon belül mind a 22 elpusztult.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az olasz férfi ellen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Magyar jelentéstevő: romlik a jogállamiság Magyarországon

Romlik a jogállamiság helyzete Magyarországon Tineke Strik, az Európai Parlament új állandó magyar jelentéstevője szerint, aki kedden Strasbourgban a többi között a bírói függetlenség hiányát és a korrupció elharapózását vetette a magyar kormány szemére.

2024. október 8.

Az EUB új ítélete az árcsökkentés kommunikációjáról

Korábban tisztázatlan kérdésben adott iránymutatást az Európai Bíróság a fogyasztói árcsökkentés mértékének megjelölésére használható marketing megoldásokra vonatkozóan. A C-330/23 sz., Aldi Süd ügyben 2024. szeptember 26-án hozott kimondta: az árcsökkentés mértékének feltüntetésekor az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár a viszonyítási pont, egyéb, annál magasabb árak nem jeleníthetőek meg az árcsökkentés mértékének hivatkozási alapjaként, derül ki Csépai Balázs, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodával együttműködésben álló önálló ügyvéd által készített összefoglalóból.

2024. október 8.

Vége a közösségi oldalak önkényének?

Az online platformok használata során – ideértve különösen a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülhettek azzal, hogy egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk, de akár a profiljuk is anélkül került korlátozásra vagy törlésre, hogy az érintett szolgáltató ezirányú döntését indokolta volna. A szolgáltatók – egységes jogi szabályrendszer hiányában – ilyen esetekben legfeljebb annyit tettek, hogy döntésük indokolásaként általános jelleggel hívták fel felhasználási feltételeik megsértését. Ez már Magyarországon is megváltozhat az Online Platform Vitarendező Tanács létrehozása következtében? De hogy mi is ez a lehetőség, azt dr. Hegedűs Eszter, a Jaczkovics Ügyvédi Iroda szakértője foglalta össze.