Ártalmatlanításra vette át a veszélyes hulladékot, majd elásta egy vadaspark mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hosszabb időn keresztül egy vadaspark mellett ásta el az ártalmatlanításra átvett hulladékot.

A férfi egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaság alkalmazásában állt. Papíron kisegítőként dolgozott ott, de valójában ő irányította a társaság tevékenységét. A társaság a vadaspark mellett lévő, körülbelül tizenegy hektárnyi területet bérbe vette az illetékes önkormányzattól azzal, hogy ott vadmentő központot hoz létre.

Ugyanezen társaság arra szerződött az egyik budapesti kerületi önkormányzattal, hogy 2018 áprilisától a náluk illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítja – közölte az ügyészség.

Emellett az elkövető 2018 májusában elvállalta a kiürítését egy, a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak. A férfi azonban a hulladékokat nem a kijelölt lerakóhelyekre vitette, hanem a vadaspark mellett bérelt területen munkagépekkel gödröket ásott, illetve ásatott és azokba temette 2018 tavasza és júniusa között.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen – közölte a Pest Megyei Főügyészség.


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető. 

2023. december 6.

A digitális állampolgárság külföldi mintái és alkotmányos pillérei

Az új digitális személyazonosítást szolgáló alkalmazás az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendeletének (eIDAS rendelet) megfelelően kerül kialakításra. A norma azt szabályozza, hogy a bizalmi szolgáltatók hogyan nyújthatnak ügyfélazonosítási és az aláírás vitathatatlanságát biztosító szolgáltatásokat, valamint hogyan kell a működésüket szabályozni, illetve elismerni az EU összes tagállamában.