ÁSZ: finomításra szorulnak a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó részletszabályozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogszabályok egyértelműen megkövetelik a fenntarthatósági követelmények figyelembevételét az uniós forrásokból támogatott beruházások megvalósítása során, míg a tisztán költségvetési forrásokból támogatott beruházásokra vonatkozó szabályozások előírnak ugyan a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó elvárásokat, de a részletszabályozások további kidolgozásra, finomításra szorulnak – erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Az állami beruházások hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez című elemzésében.

Az ÁSZ ugyanakkor előremutatónak ítéli, hogy a vonatkozó rendelet alapján június 30-tól csak olyan új épületek kaphatnak használatbavételi engedélyt, amelyeknek az energiaigénye közel nulla.

Az elfogadott célok eléréséhez szükséges lenne, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű állami beruházások tervezése és megvalósítása során megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a fenntarthatósági szempontok érvényesítésére. Az ilyen beruházások kivitelezése és üzemeltetése nagy mértékben hozzájárulhat az  élhető, jó életminőségű jövőnk biztosításához, ráadásul mintaadók a gazdaság többi szereplője számára – hangsúlyozza az ÁSZ elemzése.

A szabályozás mellett szemléletformálásra is szükség van annak érdekében – hívták fel a figyelmet az ÁSZ elemzői -, hogy az uniós és/vagy hazai költségvetési források kedvezményezettjei a nem közvetlenül klímavédelmi célú beruházások esetében is a klímatudatos megoldásokat válasszák a költségkímélőbb, ám a fenntarthatósági szempontokból kevésbé hatékony megoldások helyett. Mindezt jelentősen elősegítenék olyan anyagi ösztönzők,  amelyek a klímatudatos megoldások alkalmazásakor keletkező többletköltségeket költségvetési forrásból kompenzálnák – javasolják a számvevőszék szakértői.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 23.

A kulcsszó: fenntarthatóság

A pandémia talán az utolsó figyelmeztetés a természettől. Az egyes embertől a gazdaság szereplőin át az országok, kontinensek irányítóiig még mindenki tehet azért, hogy élhetőbbé váljon a Föld, és az maradjon gyermekeink számára is.
2020. december 3.

„Mindenkinek van legalább egy rossz, és talán egy jó közbeszerzési története”

Közbeszerzés, korrupció, beszerzés? Hogyan érintette a közbeszerzéseket a járvány, hol tart most a digitális átállás ezen a területen? Mire törekszik a Közbeszerzési Jog folyóirat szerkesztősége? A Közbeszerzési Jog online folyóirat főszerkesztőjével, Dr. Németh Anitával beszélgettünk ezekről, és még más, fontos kérdésekről.