Átszerveznék a román igazságszolgáltatást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány az ügyészek túlhatalmáról, az ellenzék az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásáról beszél.


Képviselői indítványként terjesztette a parlament elé a Bukarestben kormányzó szociálliberális koalíció kedden az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításáról szóló, élénk politikai vitát kiváltó javaslatát.

A tervezet egyebek mellett egyetlen alkalomra korlátozná az államfő vétójogát az ügyészségi vezetők kinevezésénél. Az elnököt teljesen kiiktatnák a vádhatóságok vezetői leváltásának folyamatából. A legfőbb ügyészt, a korrupcióellenes (DNA) főügyészt vagy a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes (DIICOT) főügyészt a bírák és ügyészek szakmai szervezeteként működő Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) válthatná le az igazságügyi miniszter javaslatára. A CSM égisze alatt működő, a bírák és ügyészek szakmai ellenőrzését ellátó Igazságügyi Felügyeletet a tervezet önálló intézménnyé tenné. A kormánykoalíció azt javasolja, hogy – a DNA-hoz és a DIICOT-hoz hasonlóan – külön vádhatóságot hozzanak létre a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértések kivizsgálására.

A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép ellenzék azzal vádolja a kormányoldalt, hogy a tervezett módosításokkal politikai felügyelete alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó a korrupt politikusok elszámoltatását.

 

A PSD-ALDE koalíció szerint az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert számos, a működését szabályozó előírás alkotmányellenesnek bizonyult, az ügyészek túlhatalma pedig visszaéléseket tett lehetővé.

A javaslatcsomagot Tudorel Toader igazságügyi miniszter dolgozta ki, ám szerinte a tervezet nem kerülhetett volna kormányzati kezdeményezésként a parlament elé a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szaktestülete) véleményezése nélkül, amelyre viszont még hónapokig kellett volna várni. A PSD-ALDE szociálliberális koalíció szeretné még az idén megreformálni az igazságszolgáltatást, ezért az erről szóló törvénycsomagot nem kormányzati, hanem képviselői indítványként terjesztették kedden parlamenti vitára, a házbizottság pedig sürgősségi eljárást javasolt.

A parlamentben korábban különbizottság is alakult az igazságszolgáltatási reform kidolgozására, valamint a büntetőjog és perrendtartás alkotmányellenesnek minősített cikkelyeinek kiigazítására Florin Iordache szociáldemokrata képviselő, volt igazságügyi miniszter vezetésével. Iordache alig egy hónapig vezette a szaktárcát: az ő nevéhez fűződik ugyanis a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, a közfelháborodás nyomására visszavont Btk.-módosítás, amely a rendszerváltás óta az eddigi legnagyobb romániai tüntetéssorozatot váltotta ki.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.