Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozatában megállapította, hogy a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazandó szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezés alaptörvény-ellenes, mert az egy eljárásban történő elbírálás a bíróság döntésén múlik. A testület a Büntető Törvénykönyv alaptörvény-ellenes rendelkezését hatálybalépésére (2013. július 1-jére) visszaható hatállyal megsemmisítette – közölte honlapján az Alkotmánybíróság.
Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék fordult az Alkotmánybírósághoz. A bírói indítványokban kifogásolt szigorúbb halmazati szabályok értelmében, ha valaki legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el, és azokat egy eljárásban bírálják el, akkor a legsúlyosabb cselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik. Amennyiben ez meghaladná a húsz évet, vagy egyébként a halmazatban lévő cselekmények közül valamelyik életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. A bírói indítványok mind a régi, mind az új Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezését kifogásolták.
Az Alkotmánybíróság a jogbiztonsággal összefüggésben vizsgálta a szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezés alkotmányosságát. A szigorúbb halmazati büntetéskiszabás alapfeltétele, hogy a bűncselekmények elbírálása egy eljárásban történjék. Az egy eljárásban történő elbírálás ugyanakkor a bíróságok célszerűségi szempontú döntésén múlik, amely nem kötelező jellegű. A különböző eljárásjogi helyzet – tehát hogy a cselekmények elbírálása egy eljárásban vagy külön-külön eljárásban történik-e – azonban teljesen eltérő büntetéskiszabást eredményez. Az Alkotmánybíróság megállapította: sérti a jogbiztonságból fakadó kiszámíthatóság és előreláthatóság követelményét, hogy a kifogásolt rendelkezések nem teszik lehetővé, hogy a legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövető terheltek esetében azonosak legyenek a büntetéskiszabás körülményei.
Az Alkotmánybíróság a vizsgált rendelkezésnek azt a fordulatát is alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, amely bizonyos esetekben kötelezővé teszi az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását. Ellentétes ugyanis a jogállami büntetési rendszer alkotmányossági kritériumaival, hogy a szabály nem teszi lehetővé a bíróságok számára, hogy minden bűncselekményt a tényleges súlyuk szerint értékeljenek.
Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014. Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira! |
---|
2014. 09. 12.: Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes 2014. 10. 03.: Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.: Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.: Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3. |
Az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenes rendelkezést hatálybalépésére (2013. július 1-jére) visszaható hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság az alkotmánybírósági törvény alapján elrendelte az alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezések alkalmazása alapján jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát. A felülvizsgálat kizárólag a büntetéskiszabást érinti, amelynek következtében a bíróságoknak az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított szigorúbb halmazati büntetéskiszabási rendelkezések helyett az általános és a különös rész megfelelő szabályainak alkalmazásával kell újra rendelkezniük a büntetőjogi jogkövetkezményekről. Az Alkotmánybíróság határozata alapján tehát egyetlen büntetés sem szakad meg automatikusan, illetve egyetlen büntető ügyet sem kell újratárgyalni.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza továbbá, hogy ennek az ügynek nem az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó, ún. „három csapás” szabály, hanem csak a halmazati büntetés súlyosításával összefüggő jogszabályi rendelkezések alkotmányosságának vizsgálata volt a tárgya. Ezek a halmazati szabályok olyan elkövetőkre is vonatkozhattak, akik első alkalommal követtek el egyszerre, vagy rövid időn belül legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt, de korábban még soha nem voltak büntetve. (Az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó, ún. „három csapás” feltétele, hogy az elkövetőt korábban már legalább két alkalommal elítélték.)
A határozathoz dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményt csatolt.
A határozat teljes szövege itt olvasható.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!