Az AB megvédte a nemzeti parkokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői nyilvános határozathirdetésén. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.


Az Országgyűlés április végén egyszerű többséggel fogadta el azt a törvénymódosítást, mely kimondta többek között, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek nemzeti parkokhoz tartozó földek. A zárószavazást néhány héttel korábban már egyszer el kellett halasztani a parlamentben, mert a javaslat kétharmados többséget igénylő részei nem kapták meg a szükséges támogatást. Ezután a törvényalkotási bizottság zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, hogy megteremtsék a törvényjavaslat egységét a sarkalatos rendelkezések nélkül.

Áder János köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult közjogi érvénytelenség miatt, ugyanis álláspontja szerint minősített többségre lett volna szükség a módosítás egyes részeinek elfogadásához. Továbbá felvetette azt is, hogy sérülhettek-e a természetvédelem korábban elért szintjének megőrzését szolgáló intézményi garanciákra vonatkozó szabályok, illetve, hogy a jogszerűen megkötött, hatályos szerződések e törvénnyel módosíthatók-e. Ez volt a második alkalom, hogy Áder János államfőként az Ab-hez fordult, először 2012 decemberében a választási eljárásról szóló törvény miatt élt ezzel a lehetőséggel.

Az Ab hétfőn kimondta, hogy alkotmányellenes a kétharmados többséget igénylő részek feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalap gyakorolná, mely elsődlegesen nem természetvédelmi, hanem gazdasági elvek alapján működik.

Az Ab szerint bár a szervezetrendszer megváltoztatható, ám ez nem járhat a természetvédelem már elért jogszabályi szintjének csökkenésével, de még a csökkenés kockázatával sem. A vizsgált törvénymódosítás azonban megfelelő garanciák hiányában ezzel jár.

A határozat indoklása emlékeztetett arra, hogy a védett természeti területek nem kizárólag állami tulajdonban állnak. A jogalkotó a természetvédelmi területek védelmét nem csak állami tulajdonba vétel útján, hanem – a tulajdonos személyétől függetlenül, mindenkire kötelező – jogszabályi előírásokkal is biztosítja. Elvileg tehát lehetséges az is, hogy a természetvédelmi szervek kezeléséből ismét magántulajdonosok használatába adják a védett területeket, azonban ezekben az esetekben a használók kötelezettségeit úgy kell megszigorítani, hogy a védelem szintje és hatékonysága ne csökkenjen.

Jogesetelemzés felsőfokon

Valós munkaügyi jogvitás ügyek feldolgozása dr. Berke Gyula, dr. Pál Lajos, dr. Lőrincz György és Tálné dr. Molnár Erika közreműködésével.

2015. június 9. – Best Western Hotel Hungária, Budapest

További részletek és jelentkezés>>

Az indoklás kitér arra: a törvénymódosítás nem rendelkezik arról, hogy a nemzeti park igazgatóságok megszűnő feladatkörét a továbbiakban az állam részéről annak melyik szerve látja el vagy ellátja-e egyáltalán az állam. A törvénymódosítás alapján megkérdőjelezhető, hogy a Nemzeti Földalap alkalmas-e a természetvédelmi szempontoknak a természetvédelmi vagyonkezeléssel azonos szintű garantálására, különös tekintettel arra, hogy a Nemzeti Földalap a természetvédelmi vagyonkezelési feladatok ellátásához a jelenlegi szabályozási környezetben nem rendelkezik sem megfelelő szakértelemmel, sem eszközzel. A környezetvédelem szempontjai az eddigi vagyonkezelői pozícióban érvényesíthetők voltak, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezeten belül azonban – hatáskör hiányában – nem érvényesíthetők.

Amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy egy gazdasági szemléletű szervre természetvédelmi feladatokat telepít, úgy csak speciális garanciák révén biztosítható, hogy a természetvédelmi célok ne rendelődjenek alá az elsősorban profitorientált gazdasági tevékenységnek. Tekintettel arra, hogy ezek a garanciák a jelenlegi szabályozásból hiányoznak, megállapítható annak a kockázata, hogy a hatékony gazdálkodás szempontja elsődlegessé válik a természetvédelmi szempontok rovására. A jogalkotó a vizsgált törvényben nem gondoskodott azokról az alkotmányos garanciákról, melyekkel biztosítható lenne, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintje a törvénymódosítás következtében ne csökkenjen – érvelt az Ab.

Az Ab indoklása szerint az a körülmény, hogy bizonyos, korábban fennálló és egyértelműen beazonosítható, jogszabályok által biztosított hatáskörök a szabályozási környezetből hiányoznak és emiatt egyes feladatok ellátatlanul maradnak, a jogszabályi védelmi szint csökkenését eredményezi, még akkor is, ha emiatt a természeti állapot tényleges romlásának csak a kockázata merül fel.

Az Ab ugyanakkor megállapította, hogy – a köztársasági elnök indítványában foglaltakkal ellentétben – nem igényel kétharmados többséget az a törvénymódosítás, melynek nyomán egyes, magántulajdonba került védett természeti területek kisajátításának határideje három évvel meghosszabbodna, továbbá megváltozna a kisajátítást kérő személye is.

Továbbá az Ab szerint nem alaptörvény-ellenes a törvénymódosításnak az a kifogásolt rendelkezése sem, amely egyes, Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.

A törvény nem hirdethető ki egyes rendelkezéseinek alaptörvény ellenessége miatt, parlamenti újratárgyalása szükséges.

A határozat előadóbírája Lenkovics Barnabás, az Ab elnöke volt, a határozathoz a 15 tagú testületből négy alkotmánybíró – Kiss László, Lévay Miklós, Salamon László és Varga Zs. András – fűzött különvéleményt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.