Az elmemegfigyelőben marad Szilágyi István feltételezett gyilkosa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak, a férfi 2020. június 5-ig így továbbra is a letartóztatás végrehajtási helyéül kijelölt Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad – olvasható a törvényszék Jogászvilághoz eljuttatott közleményében. Bár a közlemény konkrétan nem nevezi meg, nyilvánvaló a már megjelent sajtóhíradások tükrében, hogy Szilágyi István színművész fiáról van szó.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi az elszenvedett sérülései következtében életét vesztette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását egy hónapra. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzése szerint a fellebbezések megalapozatlanok. A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése törvényes, indokai helytállóak.

Megalapozottan utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a gyanúsított egzisztenciális körülményei rendezetlenek, és a terhére rótt bűncselekményt más büntetőeljárás, illetve próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, így vele szemben a bűnismétlés veszélye fennáll.

Az elsőfokú bíróság megfelelően következtetett arra, hogy – a pszichikai állapotával kapcsolatban tett nyilatkozatára is figyelemmel – a terhelttel szemben a szökés, elrejtőzés veszélye is megállapítható.

A BKKB helytállóan határozott azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított esetében az önkéntes jogkövetésen alapuló enyhébb kényszerintézkedés nem lenne alkalmas az eljárási célok biztosítására, így például a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának megakadályozására. A végzés végleges.


Kapcsolódó cikkek

2019. február 5.

A kényszergyógykezelés, mint büntetőjogi szankció

Az OBH Dr. Ujvári Ákossal, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjével készített interjújából kiderül, mit is takar valójában a kényszergyógykezelés, milyen feltételek érvényesülése esetén rendelhető el, mi az eljárás menete, illetve megéri-e szimulálni a kóros elmeállapotot.