Az „előválasztási kampány” során is be kell tartani a törvényeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt hetekben több kérdőjel merült fel a nyilvánosságban az úgynevezett előválasztási kampánnyal kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék felhívja az érintett pártok figyelmét, hogy a választási eljárásról szóló törvény és a kampányfinanszírozási korlát erre a „kampányra” nem vonatkozik, a párttörvény előírásait ugyanakkor továbbra is be kell tartani. A pártok kizárólag törvényes forrásból származó hozzájárulást fogadhatnak el, ezek értékeléséről és kimutatásáról pedig gondoskodniuk kell.

A pártoknak folyamatosan biztosítaniuk kell gazdálkodásuk átláthatóságát és elszámoltathatóságát. A választások során, kampányidőszakban azonban többlet-kötelezettségeik is vannak. Az indulóknak minden országgyűlési választást követően nyilvánosságra kell hozniuk elszámolásaikat. Az ÁSZ ezek alapján értékeli, betartották-e a számviteli törvény, a kampánytörvény, a választási eljárásról szóló törvény és a párttörvény előírásait, a költségvetési támogatást szabályszerűen használták-e fel.
Emellett, amikor kampányidőszak van – például országgyűlési, önkormányzati választások, vagy népszavazások alkalmával – politikai hirdetést csak azok a sajtótermékek tehetnek közzé, amelyek hirdetési árjegyzéküket előzőleg megküldték az Állami Számvevőszéknek.
Fontos leszögezni, hogy az úgynevezett „előválasztás” nem választás. A jogszabály által meghatározott kampányidőszak pedig nem egyenlő az „előválasztási kampánnyal”.
előválasztás
Ugyanakkor az érintett pártok az „előválasztás” során pénzt gyűjtenek, bevételeiket politikai reklámra fordítják, meg kívánják győzni az embereket. A jogszabályokban előírt kampányszabályok erre a folyamatra nem érvényesek, a pártok azonban a párttörvény és a számviteli törvény előírásait az „előválasztás” során is kötelesek maradéktalanul betartani.
A pártok kizárólag törvényes forrásokból gazdálkodhatnak, nem engedélyezett vagyoni hozzájárulást nem fogadhatnak el. A pártokat nem finanszírozhatják külföldi szervezetek, külföldi állampolgárok, más államok, jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek. A pártok névtelen adományt sem fogadhatnak el.
A pártok kötelesek továbbá a részükre nem pénzben nyújtott vagyoni hozzájárulásokat – így például hirdetési lehetőségeket, adományokat – a törvényi előírás szerint értékelni, kimutatásaikban szerepeltetni és azokat rendszeresen közzétenni. Az ÁSZ a tiltott pártfinanszírozás megelőzése érdekében nyomatékosan felhívja az érintett pártok figyelmét, hogy a párttörvény előírásait minden esetben tartsák be.
A politikai élet tisztaságának alapfeltétele, hogy a pártok kizárólag törvényes pénzügyi forrásokból működjenek. A pártoknak minden bevételükkel és kiadásukkal el kell tudniuk számolni a választók felé.

Az ÁSZ a honlapján elérhetővé tett öntesztekkel támogatja azt, hogy a pártok mindenkor törvényes keretek között gazdálkodjanak.

(aszhirportal.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.