Az EU bírósága helybenhagyta a Google-ra kiszabott több milliárd euró bírságot


Az EU bírósága helyben hagyta az Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját árösszehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára – közölte a luxemburgi székhelyű testület kedden.

A 2017-es ítélet előzménye az Európai Bizottság ugyanazon évben kibocsátott határozata volt, amely arra hivatkozott, hogy a társaság megsértette az uniós versenyszabályokat azzal, hogy visszaélt keresőmotorja piaci erőfölényével.

A ítéletet a Google és anyavállalata az Alaphabet megtámadta az uniós törvényszéken, azzal érvelve, hogy a versenytársak eltérő kezelése a verseny és az innováció velejárója, nem pedig a versenyszabályok megsértése.

Ezt a keresetet az elsőfokú bíróság 2021-ben elutasította és helybenhagyta a bírságot. A Google és az Alphabet ezt követően fellebbezést nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy a törvényszék helyezze hatályon kívül az ítéletet.

A kedden kihirdetett ítéletében az uniós legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezést, és helybenhagyta a határozatot. A testület sajtóközleményében emlékeztetett, hogy az uniós jog nem magát az erőfölény meglétét, hanem csak az azzal való visszaélést szankcionálja. Így tiltja az erőfölényben lévő vállalkozások olyan magatartását, amely korlátozza az érdemeken alapuló versenyt, és így kárt okozhat az egyes vállalkozásoknak és a fogyasztóknak.

Az Európai Bíróság ítélete végleges, és nem támadható meg a továbbiakban.

Az Európai Unió legfelsőbb bírósága ugyancsak kedden támogatta az Európai Bizottság döntését, amely szerint az Apple-nek 13 milliárd euró bírságot kell fizetnie, ezzel megsemmisítette az amerikai óriáscég javára hozott korábbi döntést.

Az uniós bizottság 2016 augusztusában megállapította, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott.

A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót és kamatait kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

Az uniós bíróság első fokon 2020-ban hozott ítéletet az ügyben, amely szerint Brüsszelnek nem sikerült „megfelelő jogi szempontok szerint bizonyítania”, hogy az Apple gazdasági előnyt szerzett volna az ír adóhatósággal kötött megállapodás révén, így megsemmisítette a bizottsági határozatot.

Keddi ítéletében azonban a fellebbviteli bíróság – amelyhez a bizottság nyújtott be fellebbezést – végül úgy döntött, hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítélet, és ezzel lezárta az éveken keresztül tartó jogvitát.

A végső határozatban az áll, hogy „az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság nem bizonyította kellőképpen, a vállalat számára biztosított szelektív előny fennállását.”


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.