Az EU nem szól bele az abortusz szabályozásába


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió nem avatkozhat bele abba, a tagállamok hogyan szabályozzák az abortusz kérdését.


Az abortusz kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik és az Európai Unió nem avatkozhat bele a tagállamok ezzel kapcsolatos döntéseibe – hangsúlyozta szerdán Vera Jourová igazságügyi biztos az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének a lengyel nők jogairól tartott vitája keretében.

Vera Jourová kiemelte, hogy a nemek közötti egyenlőség az európai integráció egyik alapja és reményét fejezte ki, hogy Lengyelország nem áll meg és további lépéseket tesz a nemek közötti egyenlőség érdekében.

A lengyel parlament korábban részletes vitára bocsátotta a teljes abortusztilalomról szóló, életvédő polgári szervezetek által benyújtott, több mint 450 ezer aláírással támogatott törvénytervezetet. A parlamenti vitát országszerte tüntetések kísérték, melyek résztvevői a jelenlegi, kompromisszumnak tartott törvény enyhítését szorgalmazták. Hétfőn országszerte sztrájkokat és több ezres gyászruhás tiltakozásokat tartottak a teljes abortusztilalom ellenzői. 

Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a szexuális és reprodukciós jogokra vonatkozó lengyel jogszabályok további szigorításának terve heves vitát váltott ki az Európai Parlament ülésén. A képviselők elsősorban az abortusztörvény szigorító módosításáról beszéltek, de éles vita bontakozott ki arról is, hogy az EP milyen jogon szól bele a kérdésbe.

[htmlbox BDT]

Az EP-képviselők egy része egyetértett azzal az állásponttal, amely szerint az abortusz törvényi szabályozásának kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik, mások arra mutattak rá, hogy az EP-nek joga van bármilyen politikai vagy emberi jogi témát napirendjére tűzni.

A lengyel parlament elé került törvénytervezet csapást jelent a nők jogaira – emelte ki több képviselő.

Barbara Kudrycka, a lengyel Polgári Platform (PO) EP-képviselője a Lengyelország több városában az abortusztilalom-ellenes hétfői demonstrációra hívta fel a figyelmet kijelentve, azok „megmozgatták az egész világot”. A képviselő megjegyezte, a megmozdulás kiáltás volt a méltóságért, a szabadságért, a választás szabadságáért és egy modern európai országban való életért.

Jadwiga Wisniewska, a Jog és Igazságosság (PiS) pártja EP-képviselője szerint a vita értelmetlen volt, mivel egy nem létező törvényről szólt, amelybe az EP-nek nincs felhatalmazása beavatkozni.

A képviselő elmondta, Lengyelország az első országok között volt, amely szavazati jogot adott a nőknek és azzal dicsekedhet, hogy a férfiak és a nők fizetése között alig van különbség.

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő felszólalásában kijelentette, a lengyel abortusz törvényjavaslat nemcsak a lengyelek, de az európai értékek és az emberi jogok arculcsapása is.

Véleménye szerint egy demokrata kormány nem sodorja szándékosan veszélybe állampolgárai fizikai és mentális egészségét. Aggasztónak nevezte, hogy a lengyel kormány Magyarországhoz hasonló irányt vett, és kijelentette, hogy „nem a menekültektől, hanem Kaczynskitől és Orbántól kell megvédeni az embereket”.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a vita során elmondott beszédében kiemelte, mind a lengyel szélsőjobb, mind a magyar kormány őszinte hívei a „nőnek a konyhában a helye” és „a pénz számolva, az asszony verve jó” életbölcsességeknek. Véleménye szerint a lengyel kormány a Fideszt is felülmúlja „maradiságban”.

„Európa szégyene lenne, ha elfogadnák a lengyel abortusz törvényt jelenlegi formájában. 2016-ban nincs helye a nők jogait a középkorba visszarepítő törvénykezésnek” – fogalmazott a képviselő. 

Beata Szydlo lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén, az abortusztéma körül felgerjesztett indulatok csillapítására felszólítva hangsúlyozta, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya nem dolgozik a jelenlegi abortusztörvény módosításán, a szejmben egy polgári tervezet került megvitatásra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.