Az Európai Bizottság a büntetőeljárások tagállamok közötti átadásával javítaná igazságügyi együttműködést


Az Európai Bizottság szerdán rendeletjavaslatot fogadott el a büntetőeljárások tagállamok közötti átadásáról.

Brüsszeli közleményében a bizottság a rendelet szükségességét azzal indokolta, hogy az egyszerre több európai uniós tagállamot érintő nemzetközi bűnözés erősödése miatt az uniós büntető igazságszolgáltatás egyre gyakrabban szembesül olyan helyzetekkel, amikor ugyanazon ügyben több tagállam is rendelkezik joghatósággal a büntetőeljárás lefolytatására.

Emlékeztettek arra is, hogy ugyanazon ügyben több büntetőeljárás indítása, illetve párhuzamos eljárások lefolytatása nemcsak a hatékonyság és eredményesség szempontjából hátrányos, hanem az érintett egyének jogait is sértheti, hiszen ugyanazért a bűncselekményért nem lehet valakit kétszer büntetőeljárás alá vonni, illetve büntetni.

Az indoklás szerint a javasolt jogszabály segíteni fog elkerülni az eljárások megkettőzését és a büntetés elmaradását azokban az esetekben, amikor a hatóságok az európai elfogatóparancs alapján történő átadást megtagadják. Elő fogja segíteni továbbá, hogy a büntetőeljárásokat az ügy szempontjából legmegfelelőbb tagállamban folytassák le, például abban az országban, ahol a bűncselekmény legnagyobb részét elkövették.

Ahhoz, hogy a rendelet hatályba léphessen, a javaslatot meg kell vitatnia és jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 12.

Az EU igazságügyi biztosával egyeztetett Varga Judit igazságügyi miniszter

Konstruktív és őszinte légkörben zajlott Varga Judit és Didier Reynders kedd reggeli brüsszeli megbeszélése – erről az EU igazságügyi biztos számolt be követőinek. A tárgyalás részleteit ismerő uniós források szerint Reynders azt is kérte, hogy Magyarország gondolja újra az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kérdését.
2023. február 23.

Az Eurojust adatbázist hoz létre a konfliktusok során elkövetett nemzetközi bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére

Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust létrehozza az alapvető nemzetközi bűnügyi bizonyítékok adatbázisát (CICED) az Ukrajnában feltételezhetően, valamint minden más konfliktus során lehetségesen elkövetett bűncselekmények kivizsgálására – tájékoztatott Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke Hágában csütörtökön.