Az MNB 35 millió forintra bírságolta meg a Raiffeisen Biztosításközvetítőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

30 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a jegybank a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel a társaság nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket, továbbá az ügyféltájékoztatása és adatszolgáltatása is hiányosnak bizonyult.

A társaság a nem-életbiztosítások esetében részben, míg az életbiztosításoknál egyáltalán nem teljesítette az engedélye szerinti, többes ügynöki működésére vonatkozó alapvető jogszabályi követelményeket – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

A jegybank megállapította, hogy a többes ügynök belső nyilvántartásában szereplő adatok több esetben eltértek a biztosításközvetítői nyilvántartásban rögzített adatoktól. Egyes táblákat, értékeket nem az adatszolgáltatási jogszabályokban szereplő kitöltési útmutatóknak megfelelően adtak meg. A vizsgálat továbbá feltárta azt is, hogy a fogyasztók részére a szerződéskötést megelőzően átadott tájékoztató nem felelt meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Az MNB azt is kifogásolta, hogy a vállalkozás nem gondoskodott a termékek jogszerű értékesítésének feltételét jelentő képzések, továbbképzések megtartásáról sem.

A jegybank előírta határozatában a társaságnak, hogy a feltárt hiányosságok kijavításáról január 31-ig írásban számoljon be a jegybanknak.

A bírság összegét enyhítette, hogy a Raiffeisen Biztosításközvetítő együttműködött a vizsgálat során – olvasható az MNB közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.