Nem támogatta az Országos Bírói Tanács Varga Zsolt Andrást a Kúria élére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A testület szerint nem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a jelölt nem végzett ítélkezési tevékenységet, és nem rendelkezik tárgyalótermi tapasztalattal.

Az Országos Bírói Tanács pénteken meghallgatta dr. Varga Zsolt Andrást és egy támogatói, valamint tizenhárom elutasító szavazat mellett nem támogatta a jelölt Kúria elnökévé történő megválasztását.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 103. § (3) bekezdés a) pontja úgy rendelkezik, hogy az OBT személyes meghallgatás alapján a Kúria elnökének tisztségére jelölt személyről előzetes véleményt nyilvánít. Az Országos Bírói Tanács tagjai megismerték a jelölt szakmai önéletrajzát, meghallgatták a jelöltet és kérdéseket intéztek hozzá. Az Országos Bírói Tanács az ülésen tanácskozási joggal résztvevő személyek véleményét is megismerve, döntése kialakításában az alábbiakat vette figyelembe.

Az Országos Bírói Tanács elismeri dr. Varga Zsolt András tudományos területen szerzett érdemeit, alkotmánybíróként és a legfőbb ügyész helyetteseként a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásban szerzett tapasztalatát, valamint személyes kvalitásait és felkészültségét. Meggyőző és megnyugtató volt, amit a jelölt a meghallgatáson a jogegység, a bírósági szervezet tekintélye, a folyamatban lévő ügyekben az utóbbi időben tapasztalt nyilvánosan megfogalmazott kritikák közbizalmat romboló hatását illetően elmondott.

Nem lehet azonban elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a jelölt korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, a peres ügyek és a bírósági igazgatás terén gyakorlati múltja nincs. A rendszerváltás óta kizárólag olyan személy töltötte be a Legfelsőbb Bíróság, illetve Kúria elnökének tisztségét, aki ezt megelőzően hosszabb-rövidebb ideig bíróként is dolgozott.

Dr. Varga Zsolt András jelöltté válását két közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, amely nem feleltethető meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön – derül ki az Országos Bírói Tanács pénteki közleményéből.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.