Az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény tárgyalását sürgeti a szakszervezet Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kordás László, a MASZSZ elnöke közleményében felidézte, hogy a törvénytervezet részleteiről hónapokkal ezelőtt megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői, a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői, és abban állapodtak meg, hogy szeptember közepén a parlament elé kerül a tervezet. A MASZSZ álláspontja szerint a kormánynak el kell rendelnie azt is, hogy táppénzre mehessen az a szülő, akinek a járvány idején az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt otthon kell tartania a kiskorú gyerekét. Kordás…

Kordás László, a MASZSZ elnöke közleményében felidézte, hogy a törvénytervezet részleteiről hónapokkal ezelőtt megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői, a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői, és abban állapodtak meg, hogy szeptember közepén a parlament elé kerül a tervezet.

A MASZSZ álláspontja szerint a kormánynak el kell rendelnie azt is, hogy táppénzre mehessen az a szülő, akinek a járvány idején az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt otthon kell tartania a kiskorú gyerekét. Kordás László szerint ez szintén olyan kérdés, amelyben a kormányzati oldal a VKF tárgyalásokon úgy nyilatkozott, hogy megnézik, mit tehetnek az ügyben.

Hozzátették, hogy a MASZSZ a munkanélküliek támogatására is nagy hangsúlyt helyez, ezért már többször kezdeményezték, hogy az álláskeresési időt hosszabbítsák meg 3-ról 6 hónapra, valamint javasolták az ez időre szóló járadék mértékének emelését is. „A változtatással százezrek életét lehetne legalább átmenetileg megkönnyíteni” – hangsúlyozzák a közleményében.

A szakszervezetek azonnali intézkedést várnak a kormánytól – jelezte az elnök. „Ha már pénzt nem adnak a rászorulóknak, legalább törvényileg rendezzék az egyre zűrösebb foglalkoztatási állapotokat” – jelentette ki Kordás László a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 15.

Home office örökre?

A Twitter lehetővé teszi alkalmazottainak, hogy „örökre” home officeból dolgozzanak, ha akarnak.
2020. április 15.

Megfelelő biztonság a home officeban

Az Internet elindulásától kezdve különféle csalásokkal támadták a felhasználókat, de a koronavírus miatti otthoni munkavégzés az ügyvédeket is sebezhetőbbé teszi. A szerző ismerteti a leggyakoribb problémákat, és azt, hogyan lehet elkerülni, hogy ügyvédi irodánk is csalás áldozatává váljon.
2020. március 9.

Koronavírus a munkahelyen: mit tehet a munkáltató és a munkavállaló?

A koronavírus nemzetközi elterjedése miatt a cégeknek fel kell készülnie arra, hogy a megbetegedések és az esetleges hatósági intézkedések érdemben befolyásolják a vállalatok működését. Felmerül azonban a kérdés, hogy amennyiben a munkahelyen megjelenik a járvány, úgy a munkáltató milyen intézkedések megtételére jogosult, illetve köteles, és mit tehet a munkavállaló? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői összeszedték a legfontosabb munkajogi tudnivalókat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.