Súlyosítaná az UFO együttes egykori frontemberének büntetését az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosítást indítványoznak az UFO együttes kerítéssel vádolt egykori énekese és társai ügyében – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A vádlottak viszont felmentésért és enyhítésért fellebbeztek.

Az eljárás adatai szerint az elsőrendű vádlott, az UFO együttes egykori frontembere és két vádlott-társa 2010-2011-ben hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba közvetítettek, utaztattak ki fiatal magyar nőket. A bordély vezetője jutalékot fizetett, a popénekes „a kéjnőktől menedzselésükért havi díjat kért és kapott, azok prostitúciós tevékenységéből származó jövedelméből”. Az elsőrendű vádlott három „ügyfelétől” milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, de a pénzt magára és az UFO együttesre költötte – áll az főügyészség közleményében.

A Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben első fokon az elsőrendű vádlottat kerítés, csalás és kitartottság miatt két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte. A szexmunkások külföldre utaztatásában közreműködő visszaeső bűntársat, valamint a beszervezésben és a tolmácsolásban részt vevő egykori szexmunkás bűntársat többrendbeli kerítés miatt egy-egy év börtönre, valamint 1,2 millió, illetve kétmillió forint pénzbüntetésre ítélték.

A határozat ellen az ügyész a másod- és harmadrendű vádlott további bűnösségének megállapítása, és mindhárom vádlott esetében a szabadságvesztés időtartamának növelése érdekében fellebbezett.

A  popénekes és védője felmentésért és enyhítésért, egykori szexmunkás bűntársa pedig – aki jogi tanulmányokat folytat – enyhítésért és a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésért fellebbezett.

A főügyészség a másodfokú eljárást lefolytató Fővárosi Ítélőtáblához a napokban benyújtott indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 4.

Az Isztambuli Egyezmény alapvető fontosságű a nők védelme érdekében

Az Isztambuli Egyezmény az első olyan európai jogi eszköz, amely átfogóan biztosítja az erőszak megelőzését, az áldozatok védelmét és az elkövetők büntethetőségét” – fogalmazott Jelena Drenjanin, a nemek közötti egyenlőségről szóló kongresszus szóvivője a július 30-án tett nyilatkozatában.