Balatoni luxusingatlanukban csapott le a NAV a szójakereskedőkre
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomozás indult egy dunántúli szójakereskedő társaság ellen.
Az egymást váltó, adócsalásra létrehozott cégekből kiépített háromszintű hálózattal a Szlovéniából és Horvátországból importált szójadarát belföldön áfa nélkül értékesítették. Az adócsalás mellett jelentős árelőnyhöz jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben.
A bűnszervezet komoly informatikai infrastruktúrát működtetett, szervereiket a nyomozók IT-szakértők és szaktanácsadók bevonásával egy szerverhotelben foglalták le. Az akcióban a NAV harminc helyszínen tartott házkutatást.
A bűnbanda irányítóit a Merkur bevetési egység balatoni luxusingatlanjukban fogta el. A nyomozók bankszámlákat és követeléseket zároltak, eddig már több mint félmilliárd forint értékben, és több millió forint értékű kriptovalutát is sikerült lefoglalniuk.
A NAV négy gyanúsítottat vett őrizetbe. A Székesfehérvári Járásbíróság közülük háromnak a letartóztatását, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
(MTI)