Bántalmazta, megalázta volt élettársát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ájulásig fojtogatta, bántalmazta és megalázta volt élettársát egy férfi, akit a rendőrség emiatt aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít, az ügyészség pedig indítványozta letartóztatását – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a gyanúsított nem tudta feldolgozni, hogy a nő elhagyta. Vasárnap korábbi közös albérletükhöz hívta őt azzal az ürüggyel, hogy segítsen neki takarítani. Miután a házban összeszólalkoztak, a nő menni akart, de a férfi ezt nem engedte. Bezárta az ajtót és fojtogatni kezdte volt élettársát, majd az elernyedt és földre került nőt levizelte. Ezután arra kényszerítette, hogy folytassa a takarítást, majd még háromszor-négyszer elszorította a torkát és többször arcon ütötte, miközben azt mondta: „ma itt meghalsz!”.

A nő akkor tudott csak elmenekülni, amikor a férfi figyelme másra terelődött.

A Pest Megyei Főügyészség a letartóztatás kezdeményezését azzal indokolta, hogy a férfi szökésétől lehet tartani, és fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén „megkísérelné befejezni a bűncselekményt” – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.