Benyújtották a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatot Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot – közölte az Igazságügyi Minisztérium péntek este. A javaslat rendkívüli jogokat biztosítana a kormány számára.

Mint kiemelték: a kormány arra kéri minden parlamenti párt frakcióját, hogy támogassa a javaslatot.

Közleményük szerint a javaslat benyújtásával a kabinet célja, hogy a kormány által eddig meghozott intézkedéseket az Országgyűlés megerősítse, továbbá felhatalmazást adjon a kabinetnek további, a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges intézkedések megtételére. A járvány alatt – mint írták – biztosítani kell minden szükséges eszközt a lehető leghatékonyabb cselekvéshez, arra az esetre is, ha az Országgyűlés nem tudna a szokásos menetrendben ülésezni.

„A járvány terjedésének lassítása és negatív hatásainak enyhítése érdekében a kormánynak továbbra is felelős döntéseket, adott esetben szokatlan és idegen korlátozásokat kell hoznia, amelyek betartása, az összefogás és a fegyelmezettség a legfontosabb feladatunk” – tették hozzá.

A törvényjavaslat szerint

– a kormány előre meg nem határozott időre meghosszabbíthat náa járvány miatti veszélyhezetet és ennek végéről is dönt
– az idei évre kiiktatnák a parlamentet és rendeleti úton hoznának döntéseket
– A törvényjavaslat értelmében ez alatt az idő alatt nem lehetne megtartani az időközi választásokat és a népszavazásokat sem
– Az önkormányzati testületeket nem lehetne feloszlatni, az Alkotmánybíróság is működhetne
– A javaslat értelmében a járványügyi intézkedések akadályozásáért börtön járna és szigorúan büntetnék a rémhírterjesztést is

Úgy fogalmaztak, a felelősség a parlamenti frakcióknál van: a törvényjavaslatról az Országgyűlés csak akkor dönthet, ha eltér a házszabálytól, amihez a parlamenti képviselők négyötödének támogatása szükséges. A kormány ezért arra kér minden, a magyar emberek egészségéért felelősséget érző parlamenti pártot és képviselőt, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, és a lehető leghamarabb vegyék napirendre a törvényjavaslatot – áll az igazságügyi tárca közleményében.

A törvényjavaslat teljes szövegét itt olvashatja el.

(MTI, Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.