Bérgyilkost keresett régi barátja ellen egy skizofrén férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A paranoid skizofréniában szenvedő férfi nem szedte rendszeresen a gyógyszereit, és az orvos által felírt készítmények helyett többször kábítószert fogyasztott – elrendelték a letartóztatását.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a 2020. október 8-án távmeghallgatás útján megtartott ülésen az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. november 8-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akik ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoz.

A gyanúsított szüleivel élt együtt. Évek óta paranoid skizofréniában szenved, több kórházi kezelésen esett át. Gyógyszereit rendszeresen kellene szednie, azonban ezt nem tette meg és az orvos által felírt készítmények helyett többször kábítószert fogyasztott, amely miatt erőszakosan viselkedett. A gyanúsított és a sértett nagyjából 15 éve ismerik egymást, de az elmúlt négy évben a gyanúsított viselkedése miatt megromlott a kapcsolatuk. Szóban és SMS-üzenetek formájában a gyanúsított többször közölte a sértettel, hogy „benne van a fejében”, ezért el kell pusztítania. Bár a sértett kerülte a gyanúsítottat, el is költözött, feljelentést a férfi betegségére való tekintettel nem tett. 2020. október 5-én a gyanúsított otthon tartózkodott, a laptopja előtt ült és egy ismeretlen személlyel kommunikált. Édesapja jelenlétében azt közölte partnerével, hogy „meg kell ölni a rohadékot”. A beszélgetőpartner beleegyezett az elkövetésbe, amelyért a gyanúsított 300.000 Ft-ot ajánlott. Nem sokkal később az édesapa értesítette a sértettet és a rendőrséget is.

Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított több alkalommal mutatott fenyegető magatartást, betegsége miatt pedig kényszerképzetei vannak, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén személyesen vagy más személy közreműködésével a sértett életére törne. Emellett a bűncselekmény jellegére és a nyomozás érdekeire tekintettel a büntetőeljárási célok csak letartóztatással érhetők el.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a férfit és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe rendelt el végrehajtani.

A döntést az ügyész, illetve a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így a végzés végleges – derül ki a Budapest Környéki Törvényszék közleményéből.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.