Bevezethetik a halálbüntetést Izraelben

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. november 6.
Címkék: ,
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Avigdor Liberman védelmi miniszter kezdeményezésére a jövő héten az izraeli parlament, a kneszet megkezdi azt a folyamatot, amellyel törvénybe iktatják, hogy a terroristákat halálbüntetéssel is lehet sújtani – jelentette a kettes kereskedelmi tévécsatorna a honlapján kedden.

Liberman bejelentése azt jelenti, hogy napokon belül a képviselőtestület elé kerül a országban sokat vitatott törvényjavaslat, amiben vélhetően szerepet játszott az, hogy hétfőn Benjámin Netanjahu miniszterelnök elhatározta, hogy támogatni fogja az indítványt.

“Több mint három év lankadatlan harc után jövő szerdán végre a kneszet törvénykezési, jogi és alkotmányügyi bizottsága elé kerül a terroristák elleni halálbüntetésről szóló jogszabály, hogy azután első olvasatban megszavazza a törvényhozás plénuma” – írta Liberman kedden Twitter- és Facebook-bejegyzésében.

“Nem alkuszunk meg, és nem állunk meg, amíg csak végre nem hajtjuk a feladatot”- tette hozzá a védelmi miniszter.

Avigdor Liberman pártja, a Jiszrael Béténu választási programjának már az előző választáson az egyik legfőbb pontja volt a terroristák elleni halálbüntetés törvénybe iktatása, és jövőre ismét parlamenti választásokat tartanak az országban.

Januárban, egy viharos ülést követően – 52:49 arányban – a kneszet úgynevezett előzetes voksolással már megszavazta, hogy a gyilkos terroristák ellen halálbüntetés is kiszabható legyen.

Az akkori vita során az egyik arab képviselő megkérdezte Benjámin Netanjahut, hogy vajon halálbüntetés kiszabását kérné-e azok ellen a szélsőséges zsidó merénylők ellen is, akik néhány éve Duma faluban megölték egy palesztin család három tagját. A kormányfő azt felelte, hogy elvileg igen. Azóta azonban nem folyt tovább a törvénykezés ebben az ügyben.

Az Izrael által 1967-ben elfoglalt területeken a palesztinok ügyeiben ítélkező katonai törvényszék egyik bírája februárban halálbüntetésről döntött a zsidó Solomon család három tagját meggyilkoló palesztin terrorista ellen, de véleményével kisebbségben maradt a vele közösen döntő bírók között, és végül négyszeres életfogytiglant mértek a Halamis telepesfaluban gyilkoló merénylőre. A Ciszjordániában elkövetett terrorakciók ügyében ítélkező katonai bíróságok elvileg már jelenleg is kiszabhatnak halálbüntetést.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Vizsgálja az UEFA a magyar meccseken történt incidenseket
2021. június 23.

Vizsgálja az UEFA a magyar meccseken történt incidenseket

Az UEFA “lehetséges diszkriminatív eseményeket” vizsgál a Magyarország-Portugália és Magyarország-Franciaország elleni Európa-bajnoki mérkőzésein a Puskás Arénában – közölte az európai futball irányító testülete.

A bíró nincs kötve a fél által előterjesztett jogi érvekhez
2021. június 23.

A bíró nincs kötve a fél által előterjesztett jogi érvekhez

A Kúria megállapította, hogy valamely norma alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés során a bíró nincs kötve a fél által hivatkozott jogi érvekhez, hanem szabadon dönthet a bírói kezdeményezésről.

Jogerősen elítélték a pedofil gondnokot
2021. június 23.

A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztusban emelt vádat egy 60-as éveiben járó, a főváros egyik általános iskolájában gondnokként dolgozó, szakköröket vezető férfi ellen.