Bírókat és ügyészeket fenyegetett a megölésükkel egy oroszlányi férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy 41 éves oroszlányi férfi ellen, aki bírók, ügyészek és rendőrök megölésével fenyegetőzött, mert azt hitte, hogy a vele szemben eljáró hatóságok meg akarják fosztani vagyonától.

A mentális problémákkal küzdő, személyiségzavarban szenvedő, rendszeresen kábítószert fogyasztó vádlott 2021 júliusában a fentiekben említett szándékát több alkalommal közölte pártfogójával – közölte az ügyészség.

A férfi arról is beszámolt, hogy lőfegyvert, lőszereket vásárolt, és cselekményével arra akarja felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a bíróság senkit ne helyezzen gyámság alá.

A vádlott az édesanyját is megöléssel fenyegette. Az férfi ruhájában az őt előállító rendőrök jelentős mennyiségű kábítószert találtak.

A főügyészség emberölés előkészülete, kábítószer birtoklása és zaklatás miatt emelt vádat a férfival szemben és indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék a vádlottat ítélje fegyházbüntetésre, feltételes szabadságra helyezés lehetősége nélkül.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.