Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vád szerint a miniszter hivatalát arra használta fel, hogy leszámoljon azokkal a vizsgálóbírókkal, akikkel korábban, még ügyvédként, konfliktusba került. Ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő francia kormánytagnak bíróság elé kell állnia.
November 9. és 17. között tartják Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter perét egy összeférhetetlenségi gyanú miatt a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróságon (CJR) – jelentette be csütörtökön a semmítőszék főügyésze.
Ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő francia kormánytagnak bíróság elé kell állnia.
A 62 éves tárcavezetőt azzal vádolják, hogy a miniszteri hivatalát arra használta fel, hogy leszámoljon azokkal a vizsgálóbírókkal, akikkel korábban, amikor ügyvédként tevékenykedett, konfliktusba került.
Eric Dupont-Moretti ellen azért indult két és fél évvel ezelőtt nyomozás, mert a 2020. nyári kinevezését követően vizsgálatot indított a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló országos ügyészség három vizsgálóbírója ellen, amiért több sztárügyvéd, köztük a jelenlegi tárcavezető híváslistáit is átvizsgálták, amikor megpróbálták azonosítani, hogy ki értesítette Nicolas Sarkozy volt államfőt arról, hogy az egyik ellene folyó vizsgálatban lehallgatják a mobiltelefonját. Az informátort nem tudták azonosítani. Az exelnököt és ügyvédjét azóta egy év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de mindketten fellebbeztek a döntés ellen.
A miniszter ellen 2021 januárjában indított eljárást a CJR a három, általa vizsgálat alá vont vizsgálóbíró és egy korrupcióellenes szervezet, az Anticor kezdeményezésére, akik szerint összeférhetetlen a miniszter vizsgálódása korábbi ügyvédi tevékenységével.
A tárcavezető fellebbezett a döntés ellen, de kérelmét a semmítőszék július 28-án visszautasította.
A CJR előtti eljárás és annak kimenetele akár véget is vethet Eric Dupond-Moretti politikai karrierjének, akinek kinevezése általános meglepetést okozott 2020-ban. Elisabeth Borne miniszterelnök azonban július végén jelezte, hogy „teljes bizalmát” élvezi a miniszter.
Eric Dupont-Moretti jelezte, hogy tudomásul vette a hatósági döntést, és „bizalommal várja meghallgatását a bíróságon”, amely szerinte rá fog arra világítani, hogy nem volt semmilyen összeférhetetlenség az ügyben.
A tárcavezető kezdeményezésére a vizsgálóbírók ellen indított vizsgálat egyébként nem talált szabálytalanságokat, a bírókat nem szankcionálták.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!