Bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított fiatal elé


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy 21 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon – írták.

A megalapozott gyanú a nyomozás során – az ügyben lefoglalt elektronikus adatok elemzése révén – tovább erősödött – tették hozzá.

A közlemény szerint a letartóztatás elrendelése óta két alkalommal is sor került a gyanúsított folytatólagos kihallgatására, amelynek keretében – a beszerzett újabb adatok alapján – az ügyészek már bővebb tényállást közöltek a gyanúsítottal, továbbá bizonyítékokat tártak elé, és a férfi folytatólagos vallomásokat tett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás során igazságügyi szakértőt rendelt ki a terhelt elmeállapotának vizsgálatára, továbbá indítványt tett a gyanúsított június 2-án elrendelt letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítására is.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte az M1 aktuális csatornán, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.