Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A keddi ítélet után újabb biztosító tisztességtelen szerződési feltételeit semmisítette meg a Fővárosi Ítélőtábla, amely Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész szerint áttörést jelent biztosítós ügyekben.
Újabb közérdekű perben állapította meg a bíróság, hogy az elévülés egy, illetve két évre rövidítése tisztességtelen – írta a főügyész szerdán. Korábban az ügyészség több biztosító általános szerződési feltételeit támadta amiatt, mert az általános öt év helyett egy-, illetve kétéves elévülési időket alkalmaznak a fogyasztókkal szemben, amely a Fővárosi Ítélőtábla mostani perben meghozott döntése szerint tisztességtelen és ezért érvénytelen.
A másodfokú perben megerősítést nyert az, hogy a biztosító által a teljesítéshez kért dokumentumok egy részének – például orvosi dokumentumok, a boncjegyzőkönyv, a műtéti napló másolata vagy a hatósági okiratok, így jogerős közigazgatási határozatok – a biztosító által a fogyasztótól elvárt beszerzése és megküldése jogellenes.
A Fővárosi Ítélőtábla kedden is hasonló tartalmú döntést hozott, akkor egy másik biztosítótársaság általános szerződési feltételeinek egy részét nyilvánította semmissé tisztességtelenség miatt. Abban a perben többek közt ugyancsak azt mondta ki a bíróság, hogy tisztességtelen a fogyasztó szempontjából az a szerződési feltétel, amely a biztosítási szerződésből eredő igények elévülési idejét a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított egy évre rövidítette le, szemben az ötéves általános elévülési idővel.
(MTI)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!