Börtönbe megy a rendőrök támadója

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. december 6.
Rovat:

Három és fél év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék azt az 50 éves férfit, aki idén tavasszal Kunszentmártonban fejszével támadt a barátjával szemben jogszerűen intézkedő rendőrökre – közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán.


A bírósági tájékoztatás szerint 2017 márciusában a vádlott többedmagával háza kertjében ünnepelte barátja külföldről való hazatérését. Idővel az innivaló elfogyott, ezért az ünnepelt ittasan gépkocsival utánpótlásért indult. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság járőrei éppen a közeli sörözőnél intézkedtek, így látták őt nagy sebességgel elhajtani. Utána indultak, a vádlott háza előtt utolérték, majd igazoltatni szerették volna. A férfi nem tett eleget a többszöri felszólításnak, sőt, támadólag az egyik járőr felé indult, aki gázsprayvel lefújta, és az utcán megbilincselte.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A vádlott mindezt végignézte, és az alkoholtól “felbátorodva” előhozott egy hosszú fejszét. Azzal a rendőrök felé indult, miközben azt kiabálta: “levágom a fejeteket, megöllek benneteket”. A járőrök többször felszólították, hogy álljon meg és tegye le a fejszét, de a vádlott ennek nem tett eleget, ezért a rendőrök fegyvereiket csőre töltötték, és kibiztosították. A vádlott erre visszament a háza udvarára, de egy sarokcsiszolóval élezni kezdte a fejszét, miközben azt kiáltotta, hogy “aki ide bejön, annak le lesz vágva a feje”. Végül a járőrök elfogták és őrizetbe vették.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság járt el első fokon; idén április 13-án a férfit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék december 5-én meghozott határozatában az ítéletet törvényesnek és megalapozottnak találta, a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát azonban 5 évről 3 év és 6 hónapra enyhítette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Albérlet romáknak nem kiadó
2018. augusztus 14.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) megállapította, hogy az eljárás alá vont gazdasági társaság a kérelmezővel szemben, a roma nemzetiséghez tartozásával összefüggésben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor hirdetéseiben szerepeltette, hogy az albérlet romáknak nem kiadó. Az EBH megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását és pénzbírságot szabott ki.

Feltételezett politikai hovatartozása miatt diszkrimináltak egy alapítványt
2018. augusztus 14.

Feltételezett politikai hovatartozása miatt diszkrimináltak egy alapítványt

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) megállapította, hogy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az alapítvány vélt politikai véleményével összefüggésben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, ezért megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását és pénzbírságot szabott ki.

Vádemelés: cserben hagyta a vele utazó gyermekeket
2018. augusztus 13.

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki idén márciusban balesetet okozott, majd az autójában utazó három sérült gyermeket hátrahagyva elment a helyszínről.