Brókerbotrány: részítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A QUAESTOR Értékpapír Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., valamint a Hungária Értékpapír Zrt. volt ügyfeleiből létrejött pertársaság keresetét elutasították.

A QUAESTOR Értékpapír Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., valamint a Hungária Értékpapír Zrt. volt ügyfeleiből létrejött pertársaság még 2017 decemberében azt kérte a bíróságtól, hogy az állapítsa meg a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Állam, valamint az Állami Számvevőszék felelősségét azért, amiért a társaság tagjait az úgynevezett brókerbotrány miatt kár érte.

Mint az a 2021. január 21-i tárgyaláson az elutasító döntés indokaként elhangzott: az 1653 károsultat tömörítő pertársaság tagjainak jelentős részét – egészben vagy részben – a Kárrendezési Alapból már kártalanították, ezért az érintettek bírósági úton e körben már nem érvényesíthetnek további igényeket.

Indokolásában a bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy jelen ügyben még azok részéről sincs helye az MNB, az ÁSZ és a Magyar Állam felelősségének megállapítására irányuló keresetnek, akik nem tartoznak a fentebb meghatározott károsulti csoportba. Nekik ugyanis az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján csupán a felelősség megállapítására irányuló kereseti kérelmük nem volt teljesíthető.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 13.

A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései – és büntetőjog

A pénzügyi fogyasztóvédelem a fogyasztóvédelem dinamikusan fejlődő, folyamatosan formálódó területe, melynek rendszere, dogmatikai alapjai – a történeti előképek ellenére – nem szilárdultak meg. Napjainkban is mozgásban vannak egyes alapfogalmai, alapvető jogszabályai, szabályozási tárgykörének határai és az érvényesülését hivatott szervezetrendszer is.