Bundaügy: senki sem kapott letöltendőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hét vádlott kapott felfüggesztett börtönbüntetést abban a labdarúgó fogadási csalási ügyben, amelyben csütörtökön hirdettek ítéletet a Fővárosi Törvényszéken.


A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) képviselője februári vádbeszédében öt vádlottra is letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a K. Zoltán és 22 társa ellen „gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette” miatt zajló úgynevezett bundaügyben.

Az elsőrendű vádlott, K. Zoltán hat, a másodrendű vádlott, L. Mátyás hét hónap – egyaránt három évre felfüggesztett – szabadságvesztést kapott. Mindkettejükkel szemben 2,5 millió forint vagyonelkobzást rendelt el a bíróság, amely azonban egyes vádpontok alól felmentette őket.

A harmadrendű vádlott, K. Zsolt 18 hónapos börtönbüntetését három évre felfüggesztették, a vagyonelkobzás az ő esetében 1,6 millió forint, és részben őt is felmentették. 

Az ügy koronatanújának tekintett negyedrendű vádlott, H. Gábor kétéves börtönbüntetését négy év próbaidőre felfüggesztették, a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől öt évre eltiltották. 5,5 millió forint értékben vagyonelkobzással sújtották, és 800 ezer forint bűnügyi költséget kell megfizetnie.

Az ötödrendű vádlott, S. László büntetése 15 hónap szabadságvesztés, három évre felfüggesztve. A labdarúgástól öt évre eltiltották, a vagyonelkobzás mértéke pedig 5,3 millió forint.  K. Norbert hatodrendű vádlottat 2,3 millió forintnyi vagyonelkobzással sújtották. 

A hetedrendű vádlott, A. Attila 17 hónapos börtönbüntetését három évre felfüggesztették, a sportágtól három évre eltiltották, és 6,2 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el.

A Siófok labdarúgócsapata egykori vezetőedzőjének, a nyolcadrendű vádlott A. Zoltánnak tíz év letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség, ő végül egy évet kapott, két év próbaidőre felfüggesztetve. A labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől két évre tiltották el, 1,3 millió forintos vagyonelkobzást rendeltek el, részben viszont felmentették a vádak alól.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

Három vádlott esetében a teljes felmentés mellett döntött a bíróság, több vádlottat pedig pénzbüntetéssel, illetve vagyonelkobzással szankcionált.

Angeli László, a KNYF eljáró ügyésze az MTI-nek adott összegzésében elmondta, hogy az elsőfokú ítéletben a 23 vádlott közül 18-nak állapították meg büntetőjogi felelősségét, hármat felmentettek és kettővel szemben pedig elévülés miatt megszüntették az eljárást. Hozzátette, heten kaptak felfüggesztett börtönbüntetést, kilencen pénzbüntetést, két vádlottat pedig két évre próbára bocsátottak, továbbá 17 – közte a két elévülés miatt felmentett – vádlottal szemben vagyonelkobzást is tartalmazott az ítélet. Megjegyezte, 12 embert tiltottak el minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, a legsúlyosabb öt, a legenyhébb egy évre szól, továbbá A. Zoltánt nemcsak a futballtól, hanem mindennemű edzői foglalkozástól eltiltották két évre.

Az ügyész az MTI kérdésére elárulta, az ügyészség mind a 23 vádlott esetében súlyosbításért fellebbezett, az első-, a másod-, a harmad-, a negyed- és a nyolcadrendű vádlott esetében letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte. Elmondása szerint az elítélt 18 vádlott közül csak a negyedrendű vette tudomásul az ítéletet, a többi enyhítésért fellebbezett.

A 2009-ben indult nyomozás eredményeként ebben az ügyben 12 vádpontot állítottak össze, mindegyiket egy-egy „bundagyanús” mérkőzéshez kapcsolódóan. A feltételezés szerint a vádlottak ezeknek a találkozóknak az eredményét manipulálták jogellenesen vagy segédkeztek ebben.

A 2008 novembere és 2011 áprilisa között lejátszott meccsek között szerepelnek NB I-es találkozók, Magyar Kupa- és Ligakupa-mérkőzések is. Ezekre egyrészt 15 és 40 ezer euró közötti összegekben fogadtak, másrészt több vádpontban ismeretlen összegről esett szó, tehát nem minden esetben sikerült ezeket felderítenie a nyomozásnak. A játékosok alkalmanként 1000 és 10 ezer euró közötti összeget kaptak, ha részt vettek a csalásban.

A vádlottak többsége korábbi játékos, de a vádirat leszögezi, hogy az ügyben kulcsszerepet játszott egy menedzser, K. Zsolt is. Az ügyész szerint ő „aktív vesztegetőként” egyrészt fogadóirodáknál, másrészt az elsőrendű vádlott K. Zoltánnál fogadott a meccsekre, ezért állt érdekében megszervezni az eredmények manipulálását.

Az ügyészség 2013 májusában emelt vádat, a bíróság 2014 áprilisában kezdte el tárgyalni az ügyet, és 31 tárgyalási nap után hirdetett ítéletet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.