Csak Budapesten lett olcsóbb a kötelező biztosítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi negyedik negyedévben 1 százalékkal csökkent a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 2020 azonos időszakához képest – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A személygépkocsik országos átlagos állománydíja 43,7 ezer forintra mérséklődött december végére. A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, így tovább zárult a kár-díj olló.

A jelenség hátterében az MNB szerint az egészségügyi krízis óta élénkülő autóhasználat, illetve a szerviz- és alkatrészárak drágulása áll. A kárgyakoriság nem nőtt, miközben az átlagos kárnagyság összege emelkedett – jegyezték meg.

kötelező

Az egyéb járműkategóriákban vegyesen alakultak az átlagdíjak: az egyedi szerződéses buszok, nehézpótkocsik, illetve – az apadó állományú – taxik átlagdíjai esetében továbbra is csökkenés tapasztalható, miközben a motorok, segédmotorok díjszintje emelkedett. A flottás szerződések díjai a nehézpótkocsik kivételével mindenütt emelkedtek a tavalyi utolsó negyedévben.

Ha egy ügyfél a folyamatokat, és egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van új szerződést kötni – hívta fel a figyelmet az MNB a közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 30.

Eltiltott ügyvéd működtetett számlagyárat

A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.