Családbarát pályázat: törvényszéki sikerek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Debreceni, az Egri, a Gyulai és a Szegedi Törvényszék is sikerrel indult a családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését célzó nyílt pályázaton. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Család- és Ifjúságügyi Államtitkársága megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett pályázat olyan munkahelyek kialakítását célozza, amelyek a munka és a magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását segítik.


Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által a bírósági szervezet számára 2016-ban meghirdetett Fenntartható Fejlődés Program (FFP) egyik fontos célkitűzése volt, hogy a bírósági életpályát vonzóbbá tegye. Olyan munkafeltételek kialakítását ösztönözte, amelyek a családos munkavállalók számára is kedvezőek. A program eredményeként számos bíróság lehetővé tette például a részmunkaidős vagy eltérő munkarendben történő foglalkoztatást, több közösségi rendezvényt szervezett, illetve bővítette a dolgozók rekreációs lehetőségeit.

A Debreceni Törvényszék elnöki intézkedéssel könnyített munkafeltételeket vezetett be a várandós nők és családanyák számára. Az Egri Törvényszék eltérő munkarendet vagy otthondolgozási kedvezményt biztosított részükre, emellett nyári napközit is szerveztek. A Gyulai Törvényszéken a szabadságolásoknál figyelembe vették, ha valaki kiskorú gyermeket nevel vagy várandós. Arra is odafigyeltek, hogy a gyermekgondozás miatt távollévő munkavállalók szakmai tudása magas szinten maradjon. A Szegedi Törvényszék felülvizsgálta az esélyegyenlőségi tervét, és új rekreációs lehetőségeket kutatott fel.

Az EMMI pályázatán elnyert összegből a törvényszékek folytatják jó gyakorlataikat, és újabb intézkedéseket is bevezetnek. Egyebek mellett családi napokat, kirándulásokat terveznek, stresszkezelő tréningeket szerveznek és támogatják a munkába visszatérő kismamákat.

A Családbarát Munkahely pályázat díjátadó ünnepségét 2017. október 4-én a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében rendezték meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.