Csalással vádolnak 24 üdülési jog értékesítőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg, és összesen mintegy nyolcszázmillió forint kárt okoztak nekik - közölte a fővárosi főügyészhelyettes. Fürcht Pál a közleményben azt írta, a vádlottak közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja a későbbiekben ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. AZ ügyfeleket fővárosi irodaházban, üzletközpontban, szállodában, majd később a budapesti helyszínek mellett vidéki nagyvárosokban…

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 24 ember ellen, akik üdülési jogok értékesítésével több mint 340 embert tévesztettek meg, és összesen mintegy nyolcszázmillió forint kárt okoztak nekik – közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál a közleményben azt írta, a vádlottak közül hárman 2013 novemberében az V. kerületben céget alapítottak, ahol az ügy többi vádlottja a későbbiekben ügyfélszolgálati, call center munkatársként vagy üzletkötőként dolgozott. AZ ügyfeleket fővárosi irodaházban, üzletközpontban, szállodában, majd később a budapesti helyszínek mellett vidéki nagyvárosokban tartott előadásokkal toborozták.

A vádirat szerint a vádlottak jellemzően az üdülési jogukat értékesíteni kívánó időskorúakat kerestek meg, hogy megbízási és szolgáltatási szerződések, valamint különböző díjak ellenében vállalják azok értékesítését, bérbeadását.

A szerződéskötéskor az üzletkötők az ügyfelek akaratán kívül, őket megtévesztve olyan dokumentumot is aláírattak, amivel beléptették őket egy úgynevezett kreditrendszerbe, amelynek lényege az volt, hogy az ügyfél kreditpontok felhasználásával, kedvezménnyel vásárolhatott terméket vagy szolgáltatást. A vádlottak célja a kreditrendszerrel az volt, hogy a díjfizetések jogszerűségének látszatát keltsék, nem állt szándékukban ténylegesen működtetni azt, ezért a sértettek a kreditpontok ellenértékét nem tudták levásárolni – olvasható a közleményben.
A főügyészhelyettes hozzátette, a vádlottak egy ideig hitegették az ügyfeleket, majd elérhetetlenné váltak.

A vád szerint a vádlottaknak már a szerződések megkötésekor sem áll szándékában az üdülési jogok értékesítése, céljuk kizárólag a sértettek pénzének jogtalan megszerzése volt.
Az ügy 341 sértettje jellemzően pár százezer forintot, de volt olyan, aki egymillió forintnál is többet fizetett a vádlottaknak – írta Fürcht Pál.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, idős kora miatt a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.