Darák: a bírák függetlensége kétségbevonhatatlan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar bírák függetlensége kétségbevonhatatlan, elég ha valaki megnézi a bíróvá válás, illetve a bírói előmenetel szigorú szabályait – mondta a Kúria elnöke. A főbíró álláspontja szerint a jövőben nagyobb önállóságra lesz szükség a Kúria jogszabály-véleményező tevékenységében, és indokolt lenne oldani a bírói hivatásrend zártságát.


A magyar igazságszolgáltatás szakmai irányítása olyan négyes kapcsolatrendszerben valósul meg, amelynek egyik fele nem is Magyarországon működik – tette hozzá Darák Péter. A magyar bíráknak a Kúria és az Alkotmánybíróság mellett figyelemmel kell lenniük alapjogi kérdésekben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának, európai jogi problémákat illetően pedig a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságnak a döntéseire is – mutatott rá Darák Péter.

A főbíró megjegyezte azt is: miközben a két nemzetközi bíróság ítélkezési gyakorlata egyre inkább megjelenik a magyar bírói szemléletben, egyelőre kis lépésekkel halad előre a Kúria és az öt hazai ítélőtábla közti módszeres együttműködés kialakítása.

A 2012-től működő bírósági rendszer kapcsán Darák Péter a bírák nyugdíjazására és az ügyáthelyezésre célozva megjegyezte: voltak olyan tényezők és körülmények, amelyek nagyon megnehezítették az új szisztéma sikeres indítását, a korrekciók után azonban megritkultak a kritikák.

Új Ptk – társasági- és cégjogi változások

Az új Ptk. alapjaiban változtatta meg a társasági jog és a cégjog szabályait. A 2014. május 20-i szakmai előadáson és konzultáción szó lesz a gazdasági társaságok szervezetének és működésének változásairól, valamint arról is, hogyan érinti az új törvény a 2014. március 15. előtt alapított cégek működését. Előadóink kitérnek a Ptk.-ból kimaradó szabályok miatti új szabályozás kérdéskörére is.

Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, dr. Kenesei Juditnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kollégium-vezető helyettesének és dr. Noctha Tibornak, a PTE egyetemi docensének. Jöjjön el 2014. május 20-án szakmai konferenciánkra!

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A főbíró álláspontja szerint a jövőben nagyobb önállóságra lesz szükség a Kúria szakmai tapasztalatainak hasznosítása, ezen belül is például a jogszabály-véleményező tevékenység terén. Továbbá indokolt lenne oldani a bírói hivatásrend zártságát és a jelenleginél nyitottabbá tenni a pályát más jogászi szakmák képviselői számára.

A budapesti szakmai fórumon felvetődött az ügyek elhúzódásának kérdése, mellyel kapcsolatban a főbíró kiemelte: a statisztikák szerint e téren a magyar igazságszolgáltatás európai összehasonlításban jól áll, de a nagy súlyú, jelentős közfigyelem mellett zajló ügyekben időnként összesűrűsödnek a magyar igazságszolgáltatás problémái. Ezen a kedvezőtlen jelenségen javíthat a bírák önbizalmának erősítése – tette hozzá.

Vitát váltott ki a magyar bírói függetlenség kérdése is, amivel kapcsolatban a főbíró arra mutatott rá: számos európai országban közvetlenebb befolyás érvényesül a bírói karrierben, felsőbb bírói, vezetői kinevezésekben, mint Magyarországon. Több példa van arra, hogy a legfelsőbb bírói fórum tagjait a parlament választja, illetve bírósági vezetői kinevezésekhez politikai konszenzus szükséges. A garanciák terén Magyarország nem áll rosszul – jegyezte meg Darák Péter.

Fleck Zoltán jogszociológus ugyanakkor a rendezvényen arról beszélt, hogy a nyugdíjazások a bírói integritást veszélyeztették. Lecseréltek egy generációt, kineveztek egy újat és ezzel a bírói kar megtapasztalhatta, hogy a rendszerváltás óta védettnek tartott bírói státuszba mégis csak bele lehet nyúlni – tette hozzá.

A bírósági modellváltás – az 1997-ben létrehozott Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetése és az Országos Bírósági Hivatal, illetve Országos Bírói Tanács 2012-es létrehozása – kapcsán Fleck Zoltán kifejtette: a hatékonyság javítása teljesen indokolt volt, de ez az igazságszolgáltatásban nem mehet a függetlenség, vagy az átláthatóság rovására.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!

2014. 05. 30.:  Kft. változások és az új Ptk – Dr. Kisfaludi András

2014. 06. 27.:  Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea

2014. 09. 12.:  Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes

2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit

2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter

2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András

Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

A jogász kiemelte azt is, hogy álláspontja szerint azok az alkotmányos rendszerek működnek jól, melyekben a hatalmat megosztják, „ebben a régióban pedig a személyekben bízni dőreség, ha nincsenek intézményi garanciák”. „Európában abszurd, hogy a parlament által megválasztott egyszemélyi vezető áll a bírósági igazgatás élén” – vélekedett Fleck Zoltán.

A szakmai fórumra az akadémia jogtudományi intézetének Sarkalatos átalakulások – A kétharmados/sarkalatos törvények változásai 2010-2014 című sorozatában került sor, ahol hétről hétre több mint 20 alkalommal vitatják meg a szakértők többek között a közpénzügyek, az egyházak, a parlamenti jog, a választójog, a médiajog, az ombudsmani szabályozás, az adatvédelem, a bíróságok, a nemzetiségek, a népszavazás vagy a jogalkotás kérdéseit.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.