Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A technológia villámszerű fejlődése akaratunk ellenére beférkőzik életünk valamennyi apró szegletébe, s észrevétlenül alakítja át a mindennapok folyamatait. A „digitális forradalom” ujjlenyomata a különböző társadalomtudományok területén – így a jogon is – egyre hangsúlyosabban érzékelhető, elég csak az elektronikusan végezhető procedúrák (cégeljárás, távmeghallgatás a polgári és büntetőperekben), illetve a modernizáció következtében felszínre kerülő, új kérdéskörök (például a robotika, valamint a kibertér jogi értékelése) egyre növekvő volumenére gondolni. Cseppet sem meglepő, hogy a XXI. századi jogász definíciójába immáron egyre inkább beletartozik…
A technológia villámszerű fejlődése akaratunk ellenére beférkőzik életünk valamennyi apró szegletébe, s észrevétlenül alakítja át a mindennapok folyamatait. A „digitális forradalom” ujjlenyomata a különböző társadalomtudományok területén – így a jogon is – egyre hangsúlyosabban érzékelhető, elég csak az elektronikusan végezhető procedúrák (cégeljárás, távmeghallgatás a polgári és büntetőperekben), illetve a modernizáció következtében felszínre kerülő, új kérdéskörök (például a robotika, valamint a kibertér jogi értékelése) egyre növekvő volumenére gondolni. Cseppet sem meglepő, hogy a XXI. századi jogász definíciójába immáron egyre inkább beletartozik a korszerű digitális ismeretek magabiztos alkalmazásának képessége is.
Erre a megközelítésre alapozva, a Szegedi Tudományegyetem a Wolters Kluwer Hungary Kft.-vel közösen egy olyan vállalkozásba fogott, melynek célja feltérképezni a hazai gyakorló jogászok digitális kompetenciájának aktuális nívóját.
A kutatás sikerességéhez Ön is hozzájárulhat, amennyiben anonim módon kitölti a vizsgálathoz kapcsolódó kérdőívet. A 30 kérdésre adott válaszaiból szemléletes képet kaphat saját technológiai jártasságáról, az adatok összegzését követően megszülető országos eredményeket pedig ezen az oldalon publikálni fogjuk.
Mindezeken felül szeretnénk „kézzel foghatóbb” formában is meghálálni támogatóink segítségét. A kérdőív befejeztével valamennyi kitöltő ajándékként hozzájut a Polgári Jog folyóirat legérdekesebb cikkeiből készített válogatásunkhoz!
Bízunk benne, hogy idejéből megtisztel Bennünket 10 perccel, elősegítve a kutatás hatékony lefolytatását!
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!